Belföld

Daimler-botrány: a vagyonkezelő vizsgálja a 2005-ös buszbeszerzést

Mintegy 300 ezer eurót fizethettek ki kenőpénzként magyar kormánytisztviselőknek.

Szollár Domokos kormányszóvivő a kabinet szerdai ülését követő, a Daimler-botrányt érintő kérdésre válaszolva azt mondta: Bajnai Gordon miniszterelnök szerdán találkozott Kamarás Miklóssal, és az MNV Zrt. vezérigazgatója arról tájékoztatta a kormányfőt, hogy vizsgálatot indított a 2005-ös Volánbusz-beszerzés kapcsán.

A kormányszóvivő kitért arra is, hogy a kormányzati szervek 1997-ben vásároltak utoljára Mercedes-típusú gépjárművet, a Mercedes 1997 óta nem vett részt egyetlen egy központi közbeszerzési eljáráson sem; nem használnak ilyen típusú autót.

Leszögezte: a kormány nem kapott hivatalos értesítést az amerikai kormányzattól sem diplomácia úton, sem a kölcsönös bűnügyi együttműködés keretében. Kérdésre válaszolva azt is aláhúzta: nincs információjuk arról, kik lehetnek a kormányzati érintettek.

A washingtoni kereset szerint a Daimler 1998 és 2008 között – azaz tíz éven keresztül – az amerikai törvényeket megszegve, üzletkötések fejében vesztegetési pénzeket fizetett legkevesebb 22 ország kormányzati képviselőinek. A vesztegetésekre a hírek szerint a német konszern egyik korábbi alkalmazottja még 2004-ben hívta fel az amerikai felügyeleti hatóságok figyelmét, és – mint a Deutschlandfunk rádió fogalmazott – “mindent kipakolt”. A megvesztegetésekkel a Daimler állítólag több százmillió dollár értékű szerződéshez jutott.

Az amerikai igazságügy-minisztérium keresetében szerepel, hogy több mint 300 ezer euró összeget is kifizethettek kenőpénzként magyar kormánytisztviselőknek 2005-ben a Volánbusz egy buszvásárlási ügylete kapcsán. A kereset magyar szála szerint a Mercedes-Benz autóbuszokat forgalmazó EvoBus Hungária Kft. 2005. május 23-án megegyezett arról, hogy 32 buszt ad el az állami tulajdonú Volánbusz vállalatnak. Az EvoBus Hungária 17 buszt vásárolt az EvoBus Austria vállalattól 1.678.170 euróért és azokat továbbadta a Volánbusznak körülbelül 1.745.000 euró értékben. A tranzakcióval kapcsolatban az EvoBus Austria vállalat jóváhagyta 333.370 euró “jutalék” kifizetését az amerikai USCON cégnek azzal a megállapodással, hogy az összeg egészét vagy egy részét magyar kormánytisztviselőknek továbbítják – tartalmazza a washingtoni szövetségi kerületi bíróságon iktatott kereset.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik