Belföld

Hagyó magánéleti döntéseket hozott

A volt főpolgármester-helyettes ellen állítólag "kökemény" vallomások vannak.

Hagyó Miklós olyan magánéleti döntéseket hozott ingatlanjai ügyében, amelyek nem tartoznak a nyilvánosságra. A politikus így válaszolt arra a kérdésre, miért pont az utóbbi időben ajándékozta el lányának két ingatlanát és íratta egy másik haszonélvezeti jogát élettársára, adott el két ingatlant.

Hagyó szerint az időzítésnek semmi köze a BKV-ügyekhez, amelyekben áll minden vizsgálat elé. Emlékeztetett rá, hogy nem gazdasági érdekek miatt lett politikus, hiszen politikusi pályafutása előtt is vagyonos embernek számított. Szerint méltatlan, hogy volt élettársát is bele akarják keverni az ügyekbe.

Ezzel kapcsolatban közölte, gyermeke édesanyjával, akinek 3 százalékos tulajdonrésze van az ő cégében, 2003 óta nem él együtt. Arra a kérdésre, hogy a közeljövőben tervez-e valamilyen újabb lépést ingatlanjaival kapcsolatban, a volt főpolgármester-helyettes határozott nemmel válaszolt.

A Népszabadság tegnap azt írta, hogy legalább három „kőkemény terhelő vallomás” van a nyomozók birtokában Hagyó Miklós ellen. A volt szocialista főpolgármester-helyettes korábbi nyilatkozataiban már tagadta, hogy törvénytelen módon pénzt vett volna át bárkitől is. A rendőrségen az ügy egyes érintettjei – egyesek állítólag önmagukat is bűncselekménnyel vádolva – Hagyó ellen vallottak, s névtelenséget kérő források szerint más bizonyítékok is szólnak a volt főpolgármester-helyettes ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik