Belföld

Az NBH figyelte a BKV pénzszórását.

„Tudnia kellett a titkosszolgálatnak a fővárosi politikusok üzelmeiről”.

A BKV nemzetbiztonsági védelem alatt áll – mondta a Magyar Hírlapnak egy nyugdíjas alezredes, aki szerint „tudnia kellett a titkosszolgálatnak a fővárosi politikusok üzelmeiről”. A szakértőt megerősítette a Nemzetbiztonsági Hivatal szóvivője.

Vajda Péter közölte, figyelték a közlekedési cégnél folyó machinációkat, a közpénzek kilapátolását. „A bűncselekmények feltárása meg is történt, a szolgálatok munkatársai alapos munkát végeztek”, de a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknak kötelességük titokban tartani, mikor és hogyan tevékenykedtek, milyen módszereket alkalmaztak az ügyben – tette hozzá.

Tafferner Éva, a BRFK szóvivője ezzel szemben azt állította, hogy nem kaptak segítséget a nemzetbiztonsági szolgálattól. Mint mondta, a feljelentést egy svájci állampolgár tette, nem az NBH jelzései nyomán rendelték el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik