Belföld

Tálibok lövöldöznek amerikai fegyverekkel

Az Afganisztánban harcoló amerikai csapatok nagy mennyiségű amerikai fegyvert szereztek vissza az ellenséges tálib felkelőktől az elmúlt 11 hónapban.

Olyan fegyverekről van szó, amelyeket az amerikaiak vásároltak az afgán biztonsági erőknek, és amelyeknek egy része a felkelők kezébe került – írta egy Pentagon-jelentés alapján a hétfői USA Today című napilap.

Az amerikai védelmi minisztérium tanulmánya szerint az amerikaiak 2002 óta 330 millió dollár értékben adtak fegyvereket az afgán rendőrségnek és katonaságnak. Onnan azonban 13 ezer fegyver, 200 ezer lőszer és 80 jármű „eltűnt”. A készletek egy része „elveszett”, a fegyverek egy másik része pedig úgy került a tálibokhoz, hogy az afgán biztonsági erők eladták nekik.

Michael Rayburn alezredes, az eltűnt fegyverek felkutatásával megbízott egység parancsnoka az újságnak elmondta, hogy a készlet nagy részét már visszaszerezték, sok fegyvert halott tálib harcosoknál találtak meg.

A washingtoni kongresszus tavaly hozott határozatot arról, hogy az Afganisztánban állomásozó erőknek a korábbiaknál pontosabb nyilvántartást kell vezetniük minden egyes fegyverről és lőszerről. A törvényhozás ezt azután rendelte el, hogy egyebek között M-4-es rohampuskákat és Humvee katonai járműveket találtak a felkelőknél Afganisztánban és Irakban.

Rayburn ezredes elmondta, hogy az afgán biztonsági erőknél nincs pontos nyilvántartás a fegyverekről. Az eltűnt készlet egy részét illegális fegyverkereskedőknél találták meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik