Belföld

Átadták az idei Márciusi Ifjak Díjakat

Administrator
Administrator

2010. 03. 15. 17:05

A miniszterelnök szerint a díj elsősorban nem azoknak szól, akik kapják, hanem azoknak, akiknek rajtuk keresztül példát mutatnak.
Korábban a témában:

Új kiegyezésre és talán új reformkorra van szüksége Magyarországnak – hangsúlyozta Bajnai Gordon miniszterelnök a Márciusi Ifjak Díj átadásakor hétfőn a Parlamentben. Az elismerést tizenöt fiatal, 35 év alatti művész, kutató vehette át.

“Az ország nagy, közös ügyeiben a szükséges egyetértést a mi generációnknak eddig nem sikerült elérnie” – vont mérleget a kormányfő, a díjazottakhoz fordulva azonban hozzátette: ez nekik talán menni fog. Mint Bajnai Gordon kiemelte, a Márciusi Ifjak Díj nem elsősorban azoknak szól, akik kapják, hanem azoknak, akiknek rajtuk keresztül példát mutat.

Az idei Márciusi Ifjak Díjakat Barabás Lőrinc előadóművész, dzsessztrombitás, Csáki András gitárművész, Cser Krisztián énekművész, Győrffy Ákos költő, Kocsis Gergely színművész, Krausz Alíz táncművész, Kudász Gábor Arion fotóművész, Losonczi Áron építészmérnök, Muraközy Balázs közgazdász, Schneider Jankó bábszínész, Szabadics János biológus, agykutató, Tarr Hajnalka festőművész, Vajda Milán színművész, Vári György irodalomtörténész, kritikus és Zsíros Éva orvos főhadnagy.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

LIVERPOOL, ENGLAND - AUGUST 12: Wayne Rooney of Everton celebrates after scoring a goal to make it 1-0 during the Premier League match between Everton and Stoke City at Goodison Park on August 12, 2017 in Liverpool, England. (Photo by James Baylis - AMA/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.