Belföld

Március 15. – Ünnepi programok a fővárosban

Az ünnepi megemlékezés mellett számos családi programmal várják az érdeklődőket Budapesten, a Nemzeti Múzeumban és a Lánchíd közelében.

A március 15-ei programok a Múzeumkertben délelőtt fél 11-től kezdődnek, amikor a Magyar Honvédség zenekara köszönti az oda érkezőket. Ezt követi az ünnepi műsor, amelyben az 1848. március 15-ei események elevenednek meg. Az előadásban a tavalyi évhez hasonlóan 200 táncos, valamint a Nemzeti Lovas Díszegység, hagyományőrző honvédek és huszárok is közreműködnek. Az ünnepi műsor főbb szerepeiben Dobó Kata, Fullajtár Andrea, Nyári Oszkár, Simon Kornél, Stubnya Béla, Egyházi Géza látható majd.

Közben délelőtt 10 és este 18 óra között a Lánchíd pesti hídfőjénél játszóház és huszártábor várja az érdeklődőket. A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség 50 lovasa részvételével 48-as huszár- és honvédtábor várja lovakkal, szekerekkel, ágyúkkal, hadi konyhával, sátrakkal és alkalmi istállókkal a látogatókat. Emellett a történelmi játszóház próbatételein – többek között – a 150 éve elhunyt Széchenyi Istvánra emlékezhetnek a résztvevők. A térre látogatók korhű nyomdagép segítségével nyomtathatják ki a Nemzeti dalt és a 12 pontot.

A Lánchíd március 15-én Széchenyi István előtt tisztelegve “Széchenyi korzóvá” alakul. Ezen a napon nemcsak gyalog, de akár lovas hintón is át lehet kelni a Dunán.

A Múzeumkertbe azonban nem csak az ünnep napján várják az érdeklődőket. Március 14-ig minden nap Nyitott Filmstúdió várja a látogatókat. A Múzeum lépcsőjén a gyerekek 1848-as korabeli jelmezekbe öltözve, egy profi filmkészítő stáb és a Petőfi Sándort megszemélyesítő egyetemi hallgató közreműködésével játszhatják el a forradalom és szabadságharc meghatározó eseményeit. Erről film is készül, amit megkaphatnak DVD-n. Emellett szintén a múzeum kertjében már március 9-től nyitva tartó szabadtéri, interaktív kiállításon korabeli versekkel, táncokkal, valamint hagyományőrző lovas huszárokkal, és történelmi játékokkal ismerkedhetnek meg a látogatók.

Bővebb információ az állami rendezvényekről

Pártrendezvények

A Fidesz a korábban bejelentett helyszín, vagyis az Erzsébet híd pesti hídfője helyett Budán, az I. kerületi Attila úton, a Dózsa szobornál tartja március 15-i ünnepi nagygyűlését és egyben kampánynyitóját. Az MSZP a belvárosi Pilvax közben, míg a Jobbik a Deák téren tart ünnepi gyűlést.

Valamennyi párt 15 órakor kezdi megemlékezését. Az MDF nem szervez utcai gyűlést, Gábor Áron szobrát koszorúzzák meg március 15-én, illetve a Petőfi Irodalmi Múzeumban szerveznek összejövetelt 13-án. Demszky Gábor a Március 15. téri Petőfi-szobornál tart beszédet délelőtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik