Belföld

Áprilistól + ezer rendőr

A kormányfő kedvező változásokról beszélt.

A kormányfő Jászapátiban bejelentette, hogy a szolgálatot teljesítő rendőrök száma áprilistól ezer fővel bővül. Bajnai Gordon azt mondta, az ország rendjének fenntartása alapvetően állami feladat. A miniszterelnök szólt a kabinet programjairól és arról beszélt, hogy a közbiztonság területén kedvező változások tapasztalhatók.

„Amit egy év alatt megtehettünk, azt megtettük. Az ember persze elsősorban nem a statisztikák, hanem a közérzetük alapján ítélik meg ennek eredményét” – ismerte el, majd hozzátette, hogy márciustól az ország mintegy háromszáz településén fokozott – esetenként 24 órás – rendőri jelenlétet biztosít a rendőrség.

A kormányfőt elkísérő országos rendőrfőkapitány szerint az elmúlt időszakban csökkent a bűncselekmények száma, és az áprilisi létszámbővülésnek köszönhetően új egyenruhás fiatalok kerülnek Szolnok megyébe is, akik közül jut a térségbe, sőt Jászapátiba is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik