Belföld

Fásy bátran vitázna Mesterházyval

"Bokros Lajost, az MDF húzóemberét okos fiúnak tartja"

A Vállalkozók Szövetsége a Reformokért miniszterelnök-jelöltje azt mondja az ember életébe minden belefér. Az ATV Jam című műsorában azt mondta, Európa-szerte egyedülálló zenei műsorával ő az emberek között jár, minden hétvégéjét valamilyen közösségben tölti, így pontosan látja azokat a dolgokat, amit a politikusok nem.

Fásy Ádám azt mondta: pártja ismertségével nem lesz baj, alig hat nap alatt szinte mindenkihez eljutott, hogy ringbe szállt a miniszterelnökségért, a legnagyobb tévék is ismertették programját. Szerinte zenei múltja nem hátrány, a depressziós Magyarországnak csak jót tenne minél több vidám zenei műsor, mert nem karót kell nyelni, hanem boldogságot kell hinteni.

Ami a szakértelmet illeti, Fásy szerint azzal nem lesz baj, ért a gazdálkodáshoz, a gazdasághoz, vezetett ő nagy cégeket (persze volt szakács is a Fiume szállóban). Abban pedig biztos, hogy úgy el tudja vezetni az országot, ahogy az utóbbi nyolc évben a szocialisták csinálták. Így Fásy abban is biztos, hogy Mesterházy Attilának, a szocialisták miniszterelnökét bátran kihívhatná egy vitára, Bokros Lajost, az MDF húzóemberét viszont okos fiúnak tartja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik