Belföld

Füstpénzzel pótolnák a hiányt

Administrator
Administrator

2010. 03. 09. 06:32

A sietség oka, hogy a hónap végére már 75 százalékban teljesül az egész évre tervezett hiány.

Újabb bevételi lehetőségtől fosztaná meg a leköszönőfélben lévő kormány a következő kabinetet – írja a Magyar Nemzet, amely szerint a szén-dioxid-kvóta gyors és nyomott árú értékesítésének oka a megborult költségvetést. A lap úgy tudja, hogy olyan nagy tételről van szó, amely akár több évre előre is megfoszthatja a következő kormányt ettől a bevételi lehetőségtől.

A befolyó pénzekből a költségvetés lyukait szeretnék befoltozni, annak ellenére, hogy a kvóták ára most kifejezetten kedvezőtlenül alakul. A lap kérdésére a Pénzügyminisztérium kommunikációs vezetője közvetve elismerte, hogy folynak a tárgyalások, és azt is megerősítette, hogy a korábbi évekkel összehasonlítva valóban nyomottabb árakkal kell kalkulálni, ám „akkor nem volt válság”.

Pichler Ferenc elmondta: az eladásból származó pénz a költségvetésbe folyik be, további részleteket azonban nem árult el. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium pedig egyelőre csak a vételi érdeklődés tényét erősítette meg.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.