Belföld

Zöldek a mátraterenyei szénerőmű-építés lefújását követelik

A WWF és a Greenpeace szerint az erőmű működése jelentős egészségügyi, gazdasági-társadalmi és környezeti károkat okozna.

A zöldek Farkas Tamásnak, az Első Nógrádi Erőmű (ENE) Zrt. vezérigazgatójának írt hétfői nyílt levelükben kifejtik: egészségügyi szempontból aggályos, hogy a tervezett erőmű évi 1.513 tonna kén-dioxidot, 306 tonnányi nitrogén-oxidokat és 387 tonna szén-monoxidot, ezen kívül pedig jelentős mennyiségű fluoridokat, kloridokat, PM10 port és nehézfémeket bocsátana ki. A

A természetvédők szerint gazdasági-társadalmi szempontból is káros a beruházás, hiszen az erőmű és a hozzá kapcsolódó bányászati-szállítási tevékenységek alapjaiban veszélyeztetik az idegenforgalmi és más, a környék adottságainak megfelelő fejlesztések megvalósulását. Ennek következtében – érvelnek – az erőmű több létező, vagy tervezett munkahelyet veszélyeztet a turizmusban, vendéglátásban és a mezőgazdaságban, mint amennyit teremtene.

Környezeti szempontból kiemelendő az is, hogy az erőmű hatásterületén országos jelentőségű (Mátrai és Tarna-vidéki Tájvédelmi Körzetek) és helyi védettségű természetvédelmi értékek találhatók – emlékeztetnek a zöldek. Emlékeztetnek rá, hogy az erőműben évi, több mint 300 ezer tonna fémeket és más szennyező anyagokat is tartalmazó hamu keletkezne, amit szintén a környéken helyeznének el. Ezenkívül az erőmű a már korábban említett kibocsátások mellett évi, mintegy 400 ezer tonna szén-dioxiddal járulna hozzá a klímaváltozáshoz, ami 200 ezer személygépkocsi kibocsátásának felel meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik