Belföld

Fidesz: nem marad el a felelősségre vonás

Az elmúlt nyolc év gyanús ügyeinek kivizsgálását, a felelősségre vonást, a számonkérést, és a politikai elszámoltatást ígérte egyebek mellett Balsai István, a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója vezetője a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bekecsen egy lakossági fórumon szombat este, mintegy száz ember előtt.

Balsai István azt mondta: a következő, minden bizonnyal Fidesz vezette kormány megszűnteti azokat a rettenetes állapotokat, amelyek ma a közrendet, a közbiztonságot, a köznyugalmat jellemzik.

Első intézkedésként a 2006-os rendőri terrort vizsgálják majd ki – mondta. A “rendőrpribékek” és parancsnokaik honfitársainkat bántalmazták brutálisan, éppen csak emberhalállal nem járt fellépésük, amely után senkit nem vontak felelősségre – hangoztatta, majd megjegyezte: tűrhetetlen, hogy a jelenlegi országos főkapitány a minap úgymond egy gesztussal megkövette a közvéleményt az akkor történtek miatt, ám arról szót nem ejtett, hogy kiket fog bíróság elé állíttatni.

Senki sem bújhat ki a felelősségre vonás alól – szögezte le. A jogi igazgató afelől sem hagyott kétséget, hogy kivizsgálják a gyanús ingatlanügyeket, az olcsó kiárusításokat, és a korrupciós ügyeket. Példaként említette a Magyar Posta, a Magyar Televízió, valamint a MÁV székházának gyanús ügyleteit, a sukorói, a bábolnai földügyeket. Az elmúlt nyolc év az “ingatlankupecek” kormánya volt – jegyezte meg.

Balsai István elmondta: ha van akarat, és ha lesz felhatalmazás, akkor a nagy változások érdekében minden megtesznek a felelősségre vonás és a számonkérés érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik