Belföld

A HM megegyezett a bérekről

A katonák vállalták, hogy nem élnek a szakszervezeti nyomásgyakorlás eszközeivel, nem kezdeményeznek aláírásgyűjtést, illetve demonstrációt, ha a tárca teljesíti vállalásait.

Megállapodás született a Honvédelmi Minisztérium és a honvédségi szakszervezetek között a hivatásos és szerződéses katonák, illetve a honvédségi köztisztviselők és közalkalmazottak idei illetményeiről és egyes béren kívüli juttatásairól. A juttatások többsége a tavalyi szinten marad.

A szaktárca szerint az idei kereset-kiegészítés mértéke bruttó 98 ezer forint annak, aki nem keres többet bruttó 340 ezer forintnál. Ezt két egyenlő részletben fizetnek ki. A honvédségi közalkalmazottak idén is 2 százalékos keresetkiegészítést kapnak.

A HM vállalásai között szerepel az is, hogy háromezer forinttal megemelik a meleg étkezési utalvány összegét, így havonta hatezer forint helyett kilencezer forintot kap a hivatásos és szerződéses, illetve a közalkalmazotti állomány.

A közalkalmazottak idén egyszeri, 50 ezer forint összegű ruházati költségtérítést kapnak. A szerződéses legénységi állomány 20 ezer forint egyszeri ruházati költségtérítésben részesül.

A felek rögzítették, hogy a munkavállalói oldal nem él a szakszervezeti nyomásgyakorlás eszközeivel, nem kezdeményez aláírásgyűjtést, illetve demonstrációt, ha a HM teljesíti fenti vállalásait.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik