Belföld

Még a szentképpel is ütöttek – verekedés egy katolikus kollégiumban

A rendőrség két fiatalkorú gyanúsítottat állított elő.

A nyíregyházi katolikus kollégiumban szombaton többen verekedtek össze, és három diák került kórházba kisebb sérülésekkel. A csoportos garázdaság miatt indult eljárás során a rendőrség azonosított egy harmadik verekedőt, egy középkorú férfit, akit más hatóság is köröz, ellene elfogatóparancsot adtak ki.

A százados tájékoztatása szerint a nyíregyházi kollégiumba négy személy rontott be, ahol három 16-19 éves diákot bántalmaztak. A tanulókat ütötték, rúgták, egyiküket egy falról leeső szentkép keretével is hátba vágták. Az elkövetők végül elmenekültek a helyszínről, amikor a portás a nevelőtanárért szaladt.

A nyomozás adatai szerint előzőleg a kollégiumba tartó fiúkba az utcán két hasonló korú személy kötött bele. A diákok bementek az intézménybe, a kötözködők viszont két másik társukkal, köztük egy középkorú férfivel utánuk mentek, és verekedni kezdtek. Az elfogott és előállított két személy kihallgatása mellett a rendőrök még keresik a harmadik elkövetőt, a körözött férfit, míg a negyedik verekedő azonosítása még tart.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik