Belföld

Beteg volt a salgótarjáni ámokfutó

Kilenc nappal a gyilkosság előtt engedték ki a pszichiátriai intézetből azt a 27 éves férfit, aki hétfő este egy salgótarjáni közért előtt különös kegyetlenséggel kivégezte volt barátnőjét és annak barátját. A rendőrök két óra alatt elfogták a támadót, aki a leszámolás után magával is végezni akart.

Hétfőn este fél nyolc előtt érkezett az első bejelentés a salgótarjáni rendőrség ügyeletére, hogy az egyik belvárosi üzletben két ember kezét levágták. A támadó a Pécskő úti élelmiszerbolt előtt rontott rá a párra.

A hivatalos közlés szerint a nő összeesett a járdán, párja a boltba menekült, a támadó pedig utánarohant. Szabó Jenő megyei főkapitány úgy fogalmazott: “Végtagcsonkolások is voltak, de kegyeleti okokból ennél többet nem mondanak.”

A büntetlen előéletű elkövető és áldozatai is salgótarjániak. A 25 éves nő a kórházba szállítás után nem sokkal, a 34 éves férfi a kórházban halt meg.

A gyilkos fegyver (forrás: nport.hu) - KÉPGALÉRIA!

A gyilkos fegyver (forrás: nport.hu) – KÉPGALÉRIA!

Miután a férfi lekaszabolta áldozatait, elmenekült a helyszínről. A rendőrség azonnal lezárta a város útjait, majd a szemtanúk beszámolója alapján megtalálták Salgóbányán a gyilkos autóját.

A salgótarjáni kapitányságvezető ezután telefonon hívta fel az elkövetőt, és addig beszélt vele, amíg a kommandósok elfogták.

Leállt a gyógyszerekkel

A férfiről kiderült, hogy büntetlen előéletű, pszichiátriai kezelés alatt állt, kilenc nappal korábban hagyta el a pszichiátriai intézményt, hét napja azonban már nem szedte a gyógyszereit. A férfi, miután szembesült tettével, rengeteg gyógyszert vett be, megpróbálta a karján az ereket felvágni. Sérüléseit ellátták, azóta sem az orvosokkal, sem a rendőrökkel nem kommunikál.

A rendőrség nem válaszolt arra a kérdésre, hogy valóban a salgótarjáni polgármesteri hivatal alkalmazottja volt-e az elkövető. A megyei kapitány azt mondta: “Ha a foglalkozását, beosztását megneveznék, az elkövető személyét is megneveznék.”

Ez nagyon brutális

A magyar kriminalisztikában is igen brutális leszámolásnak számít a salgótarjáni kettősgyilkosság. A kriminálpszichológus a FN.hu-nak elmondta, hogy a férfi nagy valószínűséggel megtervezte az emberölést, és tudatában volt annak, hogy mit tesz.

Végh József szerint az elkövető nem bírta megemészteni, hogy volt szerelme már nincs mellette, ezért mérlegelés nélkül büntetett. Az ilyen típusú leszámolás azért is különösen brutális, mert a férfi szemtől szemben hajtotta végre a gyilkosságot.

Akár életfogytiglanit is kaphat

A gyilkos nem sok jóra számíthat. Magyar György ügyvéd szerint, ha nincs büntethetőséget kizáró ok, akkor a férfit akár életfogytiglani börtönbüntetésre is ítélhetik. A törvény ugyanis gyilkosságért alapesetben 5-15 év közötti szabadságvesztést ír, de a minősített körülmények tovább növelhetik a börtönben eltöltött évek számát.

Ilyen lehet például a különös kegyetlenség, a több emberen elkövetett emberölés, és az is, hogy a vádlott volt-e korábban büntetve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik