Belföld

Bajnait nem bizonytalanítja el az EP-választás

Bajnai Gordon szerint Magyarországon az emberek megnyugodhatnak, mert a kormány olyan vagyonadót vezet be, amely lakosság 95 százalékát nem terheli majd. A miniszterelnököt az EP-választás nem fogja elbizonytalanítani.

Bajnai szerint a vagyonadó tervezett formája igazságos és vállalható. Ezt azzal indokolta, hogy a legvagyonosabb réteg részt vesz a válság megoldásában, a nyugdíjasok, a munkanélküliek, a nagycsaládosok pedig kaphatnak könnyítéseket. A miniszterelnök úgy látja: legalább három csoportba sorolhatók azok, akiknek 30 millió forintnál nagyobb értékű ingatlana van. Az egyik csoport az, akik kemény munkával, sikerrel, tehetséggel szerezték vagyonukat. Rájuk vonatkozóan azt mondta: ha tisztességesen és becsületesen adóznak, akkor a most meghirdetett változásokkal sokkal többet fognak nyerni, mint amennyibe nekik a vagyonadó kerül.

Másik csoportba sorolta azokat, akik minimálbéren jelentik be magukat, de sokszor 50-100 millió forintos villákban laknak és nagyértékű autókkal járnak. Véleménye szerint ők irritálják a társadalmat, de ezt csökkentheti a vagyonadó bevezetése, mert az csökkenti az igazságtalanságokat. A harmadik csoportba a nyugdíjasok, a munkanélküliek, nagycsaládosok és az egyedi élethelyzetbe került emberek vannak, aki számára tartalmaz mentességet a vagyonadó rendszere. A kormányfő becslése szerint a vagyonadó bevezetéséből 40-50 milliárd forint bevétele lesz a költségvetésnek, amelynek “minden fillérét” a személyi jövedelemadó csökkentésére fordítják.

Az Európai Parlamenti választásokról azt mondta: ennek az a tétje, hogyan tudják majd képviselni Magyarország érdekeit Európában. Úgy fogalmazott: a választásnak erről kellene szólnia, de nem naiv, mert tudja, hogy sokan a pártokra leadott szavazatokban gondolkodnak.

Emlékeztetett arra: ez a kormány válságkezelésre vállalkozott. Hozzátette: mindaddig, amíg az erre vállalkozó pártok a támogatást megadják, és a parlamenti többség segítségével meg tudják csinálni a programot, addig van értelme folytatni a munkát. “Engem ebben az európai parlamenti választások nem fognak elbizonytalanítani” – jelentette ki Bajnai Gordon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik