Belföld

Fodor marasztalná Kókát

A Népszabadság értesülései szerint Fodor Gábor valóban marasztalná Kóka Jánost a frakcióvezetői székben, ő azonban úgy véli: akkor vállalja továbbra is a tisztséget, ha a pártvezetés elképzeléseit támogatni tudja.

A napilap szerint az “állunk és várunk” jellemzi azt a szabad
demokratákon belüli csoportot, amelyik értelmezhetetlennek tartja a szakértői
kormány gondolatát, és nem akarja egyetlen kérdéssé szűkíteni a szocialistákkal
folytatandó tárgyalásokat.

Úgy vélik, hogy kritikus nyilatkozataik arra adnának alapot, hogy az SZDSZ
elnöke rájuk hárítsa a kormányfő elmozdításának kudarcát. Ugyanakkor szerintük
egy nyitottabb tárgyalási pozíció lehetővé tette volna – még jóval 2010 előtt –
a miniszterelnök “bársonyos” távozását, így viszont a szocialistáknak
nincs más lehetőségük, mint az összezárás.

A Népszabadság írása szerint Fodor Gábor és a hozzá közel
állók valóban arra koncentrálnak, hogy újjáépítsék a koalíciót – Gyurcsány
Ferenc nélkül. Hitük szerint már csak egy kis távolság választja el őket ettől,
s ha ennek megtétele – számos rangos MSZP-partnerrel karöltve – sikerülne, nem
ragaszkodnának annyira a szakértői kabinethez sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik