Belföld

Az MSZP szerint sikeres az üdülési csekk

Az MSZP szerint a magyar turizmus egyik sikertörténete az üdülési csekk, amelyet jövőre már szabadidősport-szolgáltatásokra is igénybe lehet venni.

Az üdülési csekket nemcsak szállodai szolgáltatásokra, hanem egészségügyi, kulturális és turisztikai szolgáltatásra is igénybe lehet venni, jövőre ez kibővül szabadidősport-szolgáltatásokkal is – közölte Pál Béla, az Országgyűlés turisztikai bizottságának szocialista alelnöke, miután a testület beszámolót hallgatott meg a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány tevékenységéről.

Elmondása szerint 2007-től a minimálbér mértékével megegyező arányban növekszik az üdülési csekk adómentes értékhatára. Az értékesítés tekintetében dinamikus fejlődés figyelhető meg, illetve az üdülési csekket elfogadó szolgáltatók száma is jelentősen nőtt. Az igénybevevők köre is bővült: 2002-ben közel százezren vették igénybe, ebből tízezer rászoruló, 2006 végéig közel hatszázezer munkavállaló és 280 ezer szociálisan rászoruló veheti igénybe.

Pál Béla kitért arra is, hogy 1998-ban még húszezer forint volt az üdülési csekk adómentes értékhatára, ma 62 500 forint.


Bánki Erik, az Országgyűlés Sport-ésTurisztikai Bizottságának fideszes elnöke a szocialista politikus szavaira reagálva az MTI-nek elmondta: a Fidesz magyarázatot kér arra, miként lehetséges, hogy miközben a kormány nyár elején olyan törvénymódosítást fogadott el, amely szűkítette az üdülési csekkel igénybe vehető szolgáltatások körét, most olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely lehetővé tenné, hogy ez a kör bővüljön. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Fidesz egyetért a kormány ezen javaslatával.


Az elnök megjegyezte: a kormány javaslatot nyújthatna be arra vonatkozóan, hogy az üdülési csekket ne csak kifejezetten a szállodákban, illetve a szállásférőhelyeken lehessen használni. Elmondta azt is: a legnagyobb ellenzéki párt aggályosnak tartja, hogy ma csaknem tíz milliárd forint értékű a beváltatlan csekk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik