Belföld

Október 23 – percről percre

A Ferenciek terénél csak egy barikád választja el a rendőröket és az egyre fogyatkozó tömeget. Az Erzsébet híd budai hídfőjénél is barikádot építettek a tüntetők. Gyurcsány szerint a rendőrök helyesen járnak el. Kövesse velünk a hivatalos és az utcai eseményeket percről percre!

Szemtanúja volt az ünnepi megemléke- zésen történteknek? Felvételt is készített róla? Küldje be fotóit vagy mozgóképfelvé- teleit! fn@sanomabp.hu

2.39


Budapest megnyugodott, az utcák békések és csöndesek.


2.36


Katasztrófa sújtotta övezetre emlékeztet a Ferenciek tere, a budapesti Belvárosban, miután a rendőrök keddre virradóra áttörték a tüntetők által emelt barikádot. Az úton a tüntetők által emelt barikád maradványai láthatók, farostlemezek, tégladarabok, acélgerendák hevernek drótkötegekkel együtt. A Szabad sajtó utcában kedden negyed háromkor három mentőautó és két hókotró állt, a rendőrök nagy része az Astoria irányába vonult el tömött sorokban. A könnygázkoncentrátum még mindig magas a Ferenciek terén.


2.35


Lezárta a rendőrség a Belváros egy részét, az Astoriánál számos rendőrautó áll. A Kossuth Lajos utcánál sorfalat állnak a rendőrök. Mindeközben újból megjelentek a Vámház körúton a vízágyús autók, és a Szabadság híd felől is visszatértek a rendőri egységek. A rendőrök lezárták a Kecskeméti utcát, a Kálvin téren és a Múzeum körúton nem látni tüntetőket, jóformán alig vannak járókelők. Hasonlót tapasztalt a távirati iroda tudósítója a Váci utca, a Vörösmarty tér, a Deák tér és az Erzsébet tér környékén. Az Astoria környéke nagyon szemetes, a levegőben érezni a könnygáz szagát, a betonon a könnygázgránátok töltényhüvelyeit látni. A rendőrség lezárta a Belváros ezen részét, ellenőrzik a szórakozóhelyeket, az Astoria környéki utcákban rendőrautók cirkálnak.


2.32


A HírTv munkatársait megfenyegették a rendőrök. Felgyújtottak egy furgont az V. kerületi Curia utcában keddre virradóan – mondta Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője az MTI-nek. A tüntetők a Curia utcában felborítottak egy furgont és egy másik személygépkocsit, a furgont felgyújtották – közölte a szóvivő. Hozzátette: a kigyulladt autót a tűzoltók már eloltották.


2.31


Véget ért a rendőri akció kedden hajnalban a Vámház körúton, ahol már nem látni tüntetőket. A Vámház körúton a Lónyai utcánál befejeződött a rendőrök akciója, a környéken már nincsenek tüntetők – jelentette az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója. A rendőrök razziát tartanak a környékbeli szórakozóhelyeken, és akinek vizes a ruhája, azonnal begyűjtik. Megérkezett a Vámház körútra két rabszállító autó is. Néhány rendőri egység a Vámház körúton a Szabadság híd irányába tart, ugyancsak arra halad a vízágyús kocsi. Közben egy, a rendőrök által elfogott tüntetőhöz mentőt kellett hívni. A Vámház körúton ennek a mentőnek kellett segítséget nyújtani egy rendőrnek is, aki összeesett az utcán.


2.30


Több száz rendőr indult a Ferenciek teréről a Váci utcán át a Vörösmarty tér felé kedden két óra után. A rendőrök kordont állva zárják el az arra járók elől a területet, nagy létszámban csoportosulnak a Vörösmarty téren, keresik a korábban Ferenciek terén tüntetőket. A rendőrök a Vörösmarty téren megrohanták az egyik kávézó letakart paravánját, de később kiderült, hogy ott csak biztonsági őrök vannak.


2.28


Tudósítónk elmondta: a Blaha Lujza térről a lovasrendőrök is visszaindultak bázisukra, szabályos sorokban.


2.15


Az Astoriánál 8-10 rendőrautó, 3-4 gyújtőkocsi és tönn busz is állomásozik. A rendőrök elemózsiát kaptak.


2.12


Az Erzsébet hídtól a Szabadság híd felé, a Belgrád rakparton vonulnak a rendőrök kedd hajnalban két órakor. A rendőrök nemcsak az úttesten vonulnak, hanem átvizsgálják a Dunán lévő stégeket és az ott horgonyzó hajókat is.


2.10


A Ferenciek terén 40-50 rendőr biztosítja még a terepet, a hídat lezárták.


2.00


A Ferenciek terén több mentő állomásozik, több tüntetőt is fejsérülésekkel kellett ellátni egy lapunknak nyilatkozó orvos szerint. Állapotuk azonban nem súlyos.


1.52


Az Erzsébet hídnál már csak rendőrök és a sajtó munkatársai vannak. A tüntetők pusztítást hagytak maguk után, építőipari anyagok vannak szétszórva az utcán. A kis utcákból is a rendőrök kiemelték a tüntetőket. Tudósítónk szerint legalább ezer rendőr van kivezényelve. A föld kék folyadékkal van teli, amelyet a vízágyúból spricceltek a tömegre.


1.47


Nem valószínű, hogy a tüntetők újra szerveződnének, a tömeg szétszéledt, sokakat elfogtak a rendőrök.


1.43


A rendőrök mindenkit szétzavartak, a kis utcákban folytatódik a hajsza, 15-20 fős csoportokban eredtek a tüntetők után a rendőrök. Több gyűjtőkocsi vonul utánuk. Tudósítónk szerint akit elkapnak, nem kímélik, puskatussal verik őket.


1.41


Kiürült a tér, már csak rendőröket és a sajtó munkatársait lehet látni, nem maradt ott tüntető. A rakparton több száz rendőr vonult fel.


1.40


Sokan a rakpart irányába menekültek, de ők is kaptak könnygáz gránátokat. Kétszáz fő maradhatott a téren, kisebb csoportokba szerveződve. A rendőrök több tüntetőt előállítottak.


1.39


A rendőrök sokadik alkalommal felszólítják a tömeget a távozásra, hogy hagyják el a Ferenciek terét. A tüntetőket beszorították Pesten.


1.37


Az emberek elosztottak, 2-3 száz ember maradhatott. A rendőrök a Március 15-e tér felé könnygázt dobnak. Folyamatosan szór a vízágyú.


1.36


A rendőrök mögött üres Ikarus-buszok haladnak. A pesti barikádot is áttörte a hókotró autó. Sokkal több a rendőr, mint a tüntető, de szinte semmit sem lehet látni a füsttől. A maroknyi tüntető Molotov-koktélt dobott a rendőrök felé.


1.34


A hídon már látni a rendőrkordont. A tüntetők a környező utcákba, elsősorban a Váci utcába menekülnek. A rendőrök rommá törték a barikádot a budai oldalon. A Budáról érkezőp egyenruhások átértek Pestre.


1.33


A pesti ldalon is megindultak a rendőrök, könnygáz gránátokat dobnak a tömegre. A vízágyút is bevetették, amely nem sima vizet, hanem kékre színezett folyadékot szór a tüntetőkre.


1.31


Buda felől elindultak a rendőrök és a hókotró. Több tíz rendőr halad át az Erzsébet hídon, a hókotró szétrombolta a budai barikádot.


1.28


A tüntetőket tájékozttató motorosok szerint a Batthyány tértől újíbb vízágyukat vezényelnek. Több tüntető Buda irányába indult el, hogy hazajusson a HírTv információi szerint.


1.27


A pesti és a budai oldalon is hókotró várakozik. Az Erzsébet híd egyébként teljesen üres.


1.23


A Ferenciek tere közelében több mellékutcában is autókat borítottak fel a tüntetők, hogy abból építsenek barikádokat. A rendőrök a Hegyalja úton sorakoznak. A HírTv információi szerint a rendőrök hókotrókkal készülnek, hogy így rombolják le az egyremagasabbra épített barikádokat. Állítólag Molotov-koktélok mellett benzines kannákat is felhalmoztak a tütetők.


1.22


A hétfői összetűzések helyszíneit még mindig lezárva tartja a rendőrség, az összecsapások nyomait viseli Budapest belvárosa. A Parlamenthez közeli valamennyi utcát lezárták, kisebb csoportokban emberek álldogálnak a környéken, szintén lezárták a Múzeum körutat és a Bródy Sándor utcát. A Rákóczi úton felborított kukák, mobil WC-k és kőtörmelékek, szeméthalmok borítják az aszfaltot. A Magyar Rádió előtt mécsesek égnek, friss koszorúkat látni a bejáratnál.


1.15


Még mindig farkasszmet néz egymással a rendőrök és a tüntetők csoportja. Két vízágyú van a környéken. Tudósítónk szerint egy 300 fős keménymag áll a barikádoknál, a korábban többezres háttérbázis azonban 600 főre csappant, és folyamatosan mennek haza a demonstrálók.


1.00


A Veres Pálné utcából elpárolgott a tömeg. A barikádoknál egy idősebb hölgy arra szólított fel, hogy senki ne menjen haza, mert fegyvereik vannak. Tudósítónk megerősítette, hogy Molotov-koktélt halmoztak fel a barikád mögött.


0.57


A tüntetők elszántak, jelenleg a vidékről érkező gazdákat várják, és tartani akarják az Erzsébet hidat. A demonstrálók száma egyébként jelentősen megcsappant. A rendőrök kivárnak.


0.47


Autókkal és motorkkal barikádozták el a tüntetők többek között a Budai hídfőt, így nem lehet fel és lehajtani az erzsébet hídra.


0.45


Újabb teherautónyi rendőr érkezett a Ferenciek terére erősítésnek. A tüntetők és a rendőrök egyelőre farkasszemet néznek egymással az Erzsébet híd lábánál.


0.26


Felgyújtották, majd eloltották a saját maguk által emelt barikádot a Ferenciek terén lévő tüntetők – jelentette az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója kedden röviddel éjfél után. A tüntetők felgyújtották a barikádot, és arról beszéltek, hogy a környező utcákban is fel kell gyújtani mindent. A tüntetők azt is tervezik, hogy a barikádot ismét fel fogják gyújtani. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítói szerint a Nyugati tértől és a Baross utcától is a Ferenciek terére vezényelték a rendőri egységeket; a két előbbi helyszínen már nincsenek tüntetők.


0.21


Lovas rendőrök is felálltak a Ferenciek terénél. A nagyszámú rendőri erő valószínűleg hamarosan megrohamozzák a tüntetőket.


00.18


A demonstrálók lezárták az Erzsébet híd budai hídfőjét is; autókkal, motorokkal közlekedési terelőkorlátokkal barikádozták el a híd budai fel- és lehajtóját. Az MTI munkatársának azzal indokolták az útlezárást, hogy tudomásuk szerint háromszáz rendőr érkezik a budai hídfőhöz. A tüntetők így kívánják “megvédeni a hidat” – mondták el a helyszínen. A demonstrálók a pesti hídfőtől farönköket is áthordanak a barikádhoz.


0.16


A tüntetők bántalmazni próbálták a tüntetők az RTL Klub riporterét, aki élő adásban akart bejelentkezni a Ferenciek terén a Szabad sajtó út és a Váci utca kereszteződésében. A tüntetők több százan azt skandálták, hogy “Gyurcsány, takarodj!”, illetve “Bérencek!”, majd Rendes Zoltánt többen vízzel és italokkal öntötték le, leköpdösték, ezután megindultak felé, hogy bántalmazzák. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója azt látta, hogy a kevéssel éjfél előtt az RTL Klub élőben bejelentkező riporterét, operatőrét és technikusát Duna utcába zavarták. Az útszakasz elején a Duna Televízió stábját is provokálták: egy tüntető megpróbálta feldönteni kameraállványukat. A Ferenciek terén tüntetők fotósokat is inzultáltak, és az MTI tudósítóit is többen fenyegetik. Az újságírók többsége “Press” feliratú láthatósági mellényt és gázmaszkot visel.


0.12


Tudósítónk szerint legfeljebb kétezresre apadt a tömeg a Ferenciek terénél. Sokan a hídra, illetve a Március 15-e térre vonultak vissza, csak egy kemény mag maradt a barikádoknál. A demonstrálók barikádot emeltek, van olyan útszakasz, ahol kettős barikád épült.Azokra a híresztelésekre válaszul, hogy a rendőrök a budai oldalról rohamoznák meg az Erzsébet híd pesti hídfőjénél táborozókat, a tüntetők elkezdtek barikádot emelni a híd budai oldalán is.


0.04


Nem sokkal éjfél előtt a rendzavarók személyautóval próbálták áttörni a Baross utca és a József körút kereszteződésében felállt rendőrsorfalat – jelentette az MTI tudósítója. Két lovas rendőr utat nyitott a tüntetők autójának, majd azt egy rendőrjármű vette üldözőbe. A rendőrök közül senki sem sérült meg. A rendőrök azt igyekeznek megakadályozni, hogy a tömeg visszatérjen a Blaha Lujza térre. A tüntetőket a Boráros tér irányába próbálják kiszorítani.


0.03


Éjfélig mintegy hetven sérültet láttak el a mentősök a tüntetők és a rendőrök hétfői, budapesti összecsapásai nyomán – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-vel. Győrfi Pál ismertetése szerint a sérültek többsége könnyű, zúzódásos sebesülést szenvedett, illetve a könnygáz okozta sérülések miatt szorul ellátásra. Hat-hét eset tűnik súlyosabbnak, de ezt a kórházi vizsgálatok fogják megerősíteni – tette hozzá. Közvetlen életveszélyben senki nincs – hangsúlyozta. A szóvivő azt is elmondta, hogy az éjszaka folyamán még folytatódik a sebesültek ellátása, mivel folyamatosan jelentkeznek apróbb sérülésekkel az emberek.


23.59


A Veres Pálné utcában is barikádot építettek. A rendőrök közben egyre nagyobb erőkkel előre nyomulnak az Erzsébet híd irányába. Tudósítónk szerint viszont a Váci utcában kisebb csoportokban kezdenek hazaszállingózni az emberek.


23.55


Garamvölgyi László a Hír TV-nek elmondta, sajnálja, hogy sok bámészkodó és rendőr megsérült, kritikus a helyzet, de törvényi kötelességük a törvényellenes tüntetéseket feloszlatni. Elmondta, több helyről csoportosítottak át erőket.


23.48


Egyes információk szerint a Ferenciek terénél Molotov-koktélokat készítenek a demonstrálók.


23.46


A Bajcsi-Zsilinszky út le van zárva, katonai járművek és körülbelül 40 rendőrautó sorakozott fel. A környező utcákban is egy-egy rendőrautó ügyel tudósítónk elmondása szerint.


23.45


Az Oktogonnál a Nagykörúton nagy létszámban felsorakozott rendőrök közül 40-50 fős csoportok a környező utcákban, így például a Jókai utcában próbálják elkapni a rendzavarókat. Megpróbálják körbekeríteni a Nagykörúton a Nyugati tér irányába menekült tüntetőket, közben a kis utcákban kapualjakban, és még egy kaszinóban is tüntetőket keresnek.


23.40


Az Erzsébet híd egyharmadáig állnak a demonstrálók a barikád mögött. Állítólag Budáról újabb tüntetők érkeznek. Közben a Nyugati térnél a rendőrök lezárták a forgalmat, körülbelül 150 rendőr állomásozik ott.


23.29


Kevesebb mint 500 fő maradt az Oktogonon a Blaha Lujza térről kiszorított tüntetőkből. A rendőrök alkalmankánt eldobnak egy-egy könnygáz gránátot.


23.21


A tüntetők a Ferenciek terén a barikád mögött állnak, a rendőrök egyelőre befejezték a könnygáz-dobálást. Tudósítónk becslése szerint 3-4 ezren lehetnek.


23.19


Több rendőr is rosszul lett a könnygáztól.


23.18


A HírTv szerint a gazdák is a fővárosba készülnek. Egyelőre tanácskoznak a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) megyei vezetői, hogy Budapestre jöjjenek-e, mindenesetre a szándék megvan, a lehetőséget vizsgálják – közölte Budai Gyula, a MAGOSZ demonstrációs bizottságának vezetője a HírTv-ben.


23.13


A Király utcáig szorította 10 lovasrendőr a tömeget. A körúton nincs forgalom, az Oktogonon viszont mennek az autók. A körúti boltok “technikai okok miatt” bezártak. Körülbelül 500 tüntető maradt. A rendőrség közben a mellékutcák felé is igyekszik kiszorítani a tömeget. A tüntetők folyamatosan üvegeket dobálnak, erre a rendőrök könnygázgránátokkal válaszolnak. Egy nagyibb csoport a Ferenciek terére vonul. Páran maradnak a körúton és újabb barikádot építenek.


23.08


A Ferenciek terén építési anyagokból emelt barikádon át a rendőrök folyamatosan próbálják átlőni a könnygáz gránátokat, egyelőre nem sok sikerrel. A Szabad sajtó útját teljesen átszelő barikád építéséhez elhordták a Kígyó utcai építkezés szinte minden faanyagát, sőt mázsás betongerendákat is az útra cipeltek. A tömeg már az Erzsébet hídra is kezd felhúzódni, és azt skandálja: “Gyurcsány, takarodj!”.


23.05


A körúton is elkezdték az oszlatást. Még mindegy kétezer tüntető lehet a környéken. Megindult a második lovas roham is, mögöttük pedig a rendőrök. A tüntetők a barikádot megnyitották két mentőnek (egy turistát állítólag fejbevertek), de új barikádot szeretnének építeni. A tömeg az újabb roham hatására azonban szétszaladt.


23.00


A Péterfy Sándor utcai Kórházba, illetve az Országos Sürgősségi és Baleseti Intézetbe összesen 27, a tüntetésen megsérült embert szállítottak; a kórházak hétfő esti tájékoztatása szerint senkit nem ápolnak életveszélyes sérülésekkel. Kiss László, a Péterfy Sándor utcai Kórház főorvosa az MTI megkeresésére elmondta: 20 embert szállítottak be a kórházba, akik közül kettőt a baleseti osztályra, egyet a szemészeti osztályra vettek fel, 17 sérültet ambulánsan láttak el. A beszállítottak lőtt, zúzódásos, valamint gumibotok okozta sérüléseket szenvedtek – fűzte hozzá. Hangsúlyozta: életveszélyesen senki nem sebesült meg. Flóris István, az Országos Sűrgősségi és Baleseti Intézet főorvosa arról számolt be a távirati irodának, hogy hét beszállított sérült közül két embert vettek fel, akik közül az egyik agyrázkódást, a másik ujjcsont-törést szenvedett. Az utóbbit nyolc napon túl gyógyuló, de nem életveszélyes sérülésekkel ápolják – tette hozzá.


22.59


A Blaha Lujza térnél három felé oszlatták a tömeget. Egy részét az Oktogon felé szorították, másik részét a Népszínház utca felé, míg egy scoportot a Keleti Pályaudvar felé szorítottak ki.


22.58


A Blaha Lujza térnél, a körúton, a Dohány utca magasságában egyre magasabb barikádot építenek, amely egy részén meg is gyulladt. A barikád székekből, oszlopokból, jelzőlémpákból áll-


22.55


Fegyveres ellenállásra szólította fel a tömeget hétfőn este a Ferenciek terén a Kossuth téri tüntetések egyik ismert részvevője – jelentette a helyszínről az MTI tudósítója. Körösi Imre arra buzdította az Erzsébet híd pesti hídfőjénél összegyűlt több ezer embert, hogy foglalják el a budapesti hidakat, vonják blokád alá a fővárost. Arról is beszélt, a vidéki városokban azt kell megakadályozni, hogy onnét a fővárosba vezényelhessék a rendőröket. A felizgatott tömeg óriási üdvrivalgással fogadta, amikor a szónok bejelentette, hogy Szombathelyen felgyújtották a szocialista párt irodáját.


22.53


Hétfőn a késő esti órákban gyakorlatilag megbénult a közlekedés a főváros belvárosi részén. A rendőrség a demonstrálók visszaszorítása közben lezárta a főbb belvárosi csomópontokat, egyebek mellett a Deák teret és az Astoriát is. Szántó Ferenc a BKV fődiszpécsere az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a belvárost egyáltalán nem érintik a tömegközlekedési járművek. A tömegközlekedés gyakorlatilag szünetel a belváros nagy részén. Sem a négyes-hatos villamos, sem a dél-budát észak-pesttel összekötő hetes busz nem érinti a belvárost. A metrószerelvények nem állnak meg a Deák téren, az Kossuth téren és az Astoriánál sem. A négyes-hatos villamosok nem járnak a Blaha Lujza tér és az Oktogon között. A taxi társaságok egy része nem vállal fuvarokat a belvárosba, de van olyan cég is, amelyik telefonon elérhetetlen.


22.52


Az Astoriánál rengeteg rendőr állomásozik, 5-10 teherautó, és ennél is több rendőrautó sorakozott fel. Több rendőrt pihentetnek.


22.51


Fegyveres ellenállásra szólította fel a tömeget hétfőn este a Ferenciek terén a Kossuth téri tüntetések egyik ismert részvevője. Körösi Imre arra buzdította az Erzsébet híd pesti hídfőjénél összegyűlt több ezer embert, hogy foglalják el a budapesti hidakat, vonják blokád alá a fővárost. Arról is beszélt, a vidéki városokban azt kell megakadályozni, hogy onnét a fővárosba vezényelhessék a rendőröket. A felizgatott tömeg óriási üdvrivalgással fogadta, amikor a szónok bejelentette, hogy Szombathelyen felgyújtották a szocialista párt irodáját. Időközben a Kossuth Lajos utca irányából megindultak tömegoszlatásra a rendőrök, akik folyamatosan könnygázgránátokkal lövik a tüntetőket. A tömeg teljesen ellepte a hídra vezető utat. A tüntetők között sokan zászló- és vasrudakkal, üvegekkel szerelkeztek föl.


22.48


A Blaha Lujza térről kiszorították a rendőrök a tömeget, majd lovasrendőrök indultak rohamra a New York palota felé. A tüntetők le akarták őket szedni a lovakról, de időben visszamenekültek a térre, ahol vízágyú is van. A tömeg kukákat borogat. A demonstrálók barikádokat épytettek kukákból, padokból és oszlopokból.


22.41


A rendőrök egyes csoportjai már a Ferenciek ternél vannak a “másik fronton”, és gumilövedékekkel lövik a tömeget. A rendőrsorfal is megindult többszáz rendőrrel, több autóval. Egy-ey csoport hátramaradt a kis utcákat biztosítani, nehogy hátbatámadják őket.


22.39


Több mentőautó próbál bejutni a tömegbe a Blaha Lujza térnél. Már a Corvin áruházhpoz lövik a könnygázt. Tudósítónk szerint sok a sérült. Állítólag valakinek gumilövedékkel kilőtték a szemét.


22.37


Könnygázzal és vízágyúval oszlatják a tömeget a Blaha és az Astoria között. A tömeg a Blaha Lujza tér felé hátrál. A rendőröket kövekkel és Molotov-koktéllal dobálták fiatal, arcukat sállal eltakaró embereket. A rendőrök mintegy kétszázan sorakoztak fel, mögöttük mintegy harminc lovas rendőr áll. A Blaha Lujza tér és a Ferenciek tere között kőtörmelékek és üvegszilánkok árulkodnak az elmúlt órák történéseiről. A könnygáztól alig lehet látni. Sok sérült is van. A tömeg a “Gyurcsány takarodj” rigmust skandálja.


22.31


A rendőrség elszállított minden fegyvert az V. kerületi kapitányságról, miután ismeretlenek betörték a Kecskeméti utcai épület egyik ablakát – értesült a helyszínen az MTI tudósítója. A rendőrök kihozták az összes fegyvert, feltehetően azért, nehogy a tüntetők magukhoz vegyék azokat. A kirakati üveg betörése után nem sokkal egy mentő is a helyszínre érkezett.


22.30


A Blaha Lujza térnél a rendőrkordon mögött lovasrendőrök is felsorakoztak.


22.28


Tudósítónk szernt körülbelül 3 ezer fő áll az Erzsébet hídnál a barikád mögött, csak pár tüntető merészkedik a rendőrökhöz közelebb. Ők kövekkel, és egyesinformációk szerint Molotov-koktéllal dobálják az egyenruhásokat.


22.20


Határozottan és törvényesen lépett fel a rendőrség a tüntetőkkel szemben – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn este az MTI-nek. “Ez egy kisebbség agressziója, amit a többséggel szemben követ el, és a magyar rendőrség helyesen teszi, ha védi a többség jogát” – hangsúlyozta a kormányfő a nemzetbiztonsági kabinet ülése után. Gyurcsány Ferenc elmondta: a kabinet ülésén tájékoztatást kapott Budapest rendőrfőkapitányától az eseményekről. Hozzátette: ismeretei szerint a rendőrség határozottan és törvényesen lépett fel egy agresszív kisebbséggel szemben.


22.19


A vízágyút is bevetették a Kossuth Lajos utcán a Nyár utcánál. A tüntetők a rendőröket dobálják.


22.14


A tüntetők elfoglalták az Erzsébet hídra felvezető utat, az aluljáró elé barikádot építette, és egy betonkeverőt is hoztak. A szomszédos építkezésekről anyagokat hoznak. A rendőrök közben közelednek.


22.13


A Városház utcánál áll a rendőrsofal, a kis utcákba befutó demonstrálók közül többeket előállítottak. Tudósítónk szemtanúja volt, amint a Városház utcában bántalmaztak egy biciklis járókelőt. Egyébknt a rendőrök már a mellékutcába is lőnek be.


22.10


A Blaha Lujza térről jelentő tudósítónk elmondása szerint a rendőrök a Nyár utcánál vannak, vízágyúval felszerekezve. A tüntetők 3-5 ezren lehetnek, a többség, a hátsó sorokban azonban inkább csak bámészkodó, politizál. Elől azonban a környező épületek borítását letépve és összetörve kövekkel dobálják az egyenruhásokat. Közben a Dohány utcában a Nyár utcánál a rendőrök ismét könnygázt vetettek be.


22.07


Révész Máriusz elmondta: gumilövedéket és valószínűleg verést is kapott, de nem emlékszik semmire.


22.03


A kormányellenes tüntetők a Corvin áruház és az Astoria között tömött sorokban állnak. A Blaha Lujza téren kordon van, és csak ritkán engednek át egy-egy autót a rendőrök.


22.01


A tüntetők a Városház utcáig visszamerészkedtek, a rendőrök azonban könnygázzal visszaverték a rohamot. Ademonstrálók ismét a kis utcákba futottak be.


21.59


Lapunk információi szerint vidékről, elsősorban Kecskemétről rendelnek fel Budapestre újabb rendőri alakulatokat.


21.55


Ismeretlen tettesek hétfőn felgyújtották az MSZP szombathelyi irodáját, betörték a földszinti üvegportált és egy éghető anyagot tartalmazó palackot dobtak az irodahelyiségbe – tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. “Az esetről 20 óra 55 perckor kaptunk bejelentést, a tüzet a helyszínre érkező tűzoltók nagyon rövid idő alatt eloltották” – mondta a megyei rendőr-főkapitányság ügyeletes tisztje.

Nemény András, az MSZP szombathelyi szervezetének elnökhelyettese az MTI-nek megdöbbenését és értetlenségét fejezte ki a történtek miatt. “Egész nap békésen ünnepeltünk, egyszerűen nem értem, hogy miért volt erre szükség” – mondta. Az MSZP irodától száz méterre lévő főtéren nyolc órakor ért véget a Gyurcsány Ferenc lemondását követelők békés demonstrációja, a mintegy háromszáz fős tömeg rendben szétoszlott, az emberek ugyanúgy, mint egy hónapja minden este, most is elindultak a helyszínről. A rendőrség és a tűzoltóság szakemberei jelenleg is helyszínelnek, a félig kiégett irodahelyiségbe egyelőre nem engedik be az újságírókat és fotósokat.


21.54


Egy szerkesztőségünkhöz eljuttatott helyszíni beszámoló is megerősítette, hogy a rendőrök valóban fejmagasságban lőtték az embereket az Astoriánál. Mint mondta, megvárták, amíg a mentőautóknak utat nyitott a tömeg, és utána ment a könnygázgránát-sortűz, vízágyú. Teljesen hétköznapi emberek és kitüntetett öregek is voltak a tömegben.

21.50


Az Erzsébet hídról megérkezett a Ferenciek terére egy motoros csoport. A rendőrök szétrombolták a tüntetők barikádját, de 2-3 száz fős mag ismét épít egyet a Kossuth Lajos utcán. A többség egyébként a Ferenciek terén van.


21.39


Tudósítónk szerint a rendőrök ismét megindultak a tüntetők ellen a Kossuth Lajos utcán, a híd felé. Többen beszaladtak a kis utcákba, ám amint abbamarad a könnygázgránát-eső, visszatérnek a Kossuth Lajos utcára.


21.35


Tudósítónk szerint az Erzsébet hídon nem megy a forgalom, ám azt még nem foglalták el a tüntetők, csak a pesti hídfőnél blokkolják.


21.22


A Ferenciek teréről az önkéntes szónok hangosbemondós autójával az Astoria felé vette az irányt. A tömeg körülbelül harmada követi őt, de kétharmad a téren maradt. A hangosbeszélőn arról beszélt, hogy vissza kell foglalni a Kossuth teret, és a rendőrök, akik most a tüntetőkre emelnek kezet, hamarosan a kormányra fognak. A tüntetők egyébként a Szép utca vonalában barikádot építettek.


21.17


Lapunk tudósítója szerint a Múzeum elől a tömeg megindult a Ferenciek tere irányába, “Gyerünk a hidakhoz” kiáltással. A körút kezd kiürülni. A rendőrök az ELTE jogi kara előtt könnygázzal oszlatják a tömeget, és igyekeznek lezárni a környező kisebb utcákat, amelyek a Ferenciek terére vezetnek. Egyes információk szerint a rendőrök erőteljes reakcióját az váltotta ki, hogy a tüntetők megrohamozták a Kecskeméti utcai rendőrörsöt.


21.15


Újra nagy mennyiségű könnygázt vetett be a rendőrség hétfőn este negyed tíz körül a Kossuth Lajos utcában – jelentette az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója. A rendőri sorfal és az Erzsébet híd pesti hídfője közötti tömeg gyakorlatilag kettévált. Az emberek egy része az egyenruhások előtt csoportosul, másik fele pedig a hídfőnél. A két pont közötti néhány tíz méteres távolságon kisebb csoportokba verődve állnak az emberek.


21.09


A Hír Tv információi szerint a tüntetők lezárták az Erzsébet híd pesti oldalát, egyes információk szerint pedig a Lánchidat is elfoglalták a demonstrálók.


21.06


A Kossuth Lajos utcán a rendőrök elkezdték kinyomni a tömeget. A tüntetők a kis utcákba menekültek. A rendőrök könnygázt és füstbombát vetettek be. A demonstrálók a Lánchíd irányába szaladtak.


21.03


A VII. kerületi Wesselényi utcán át tüntetők mintegy ezer fős csoportja indult a Felvonulási térre este háromnegyed kilenc körül – jelentette az MTI tudósítója. A tüntetők azért nem az Oktogon felé indultak, mert a tömegben az a hír terjedt el, hogy ott lovas rendőrök vannak.


21.01


Tudósítónk szerint a Ferenciek terén egy kocsiból hangosbemondón egy férfi azt mondta, az Erzsébet híd budai hídfőjét lezárták a rendőrök. Elmondta, reggel héttől blokád alá vonják Budapestet, és információi szerint a taxisok is csatlakozni fognak a polgári engedetlenséghez.


20.57


A Petőfi Sándor utcában munkatársunk több vérző fejű emberrel találkozott, több fiatal lány segítséget kért járókelőktől, mert nem tudta, hogy jut haza.


20.56


Gyurcsány Ferenc miniszterelnök összehívta a Nemzetbiztonsági kabinet ülését – tájékoztatta a kormányszóvivő hétfő este az MTI-t. Az ülés perceken belül elkezdődik, ahol meghallgatják az országos rendőrfőkapitány jelentését a helyzetről – tette hozzá Danks Emese.


20.55


Tudósítónk szerint a Ferenciek teréről mégsem mennek a Kossuth térre, inkább oda koncentrálódnak a demonstrálók. Félnek ugyanis a megosztástól.


20.54


Negyven sérültet láttak el a mentősök a tüntetők és a rendőrök hétfői, budapesti összecsapásai nyomán az esti órákig – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője nem sokkal fél kilenc előtt az MTI-vel. Győrfi Pál elmondta, hogy továbbra is túlnyomóan könnyűek a sérülések. Két esetben elképzelhető, hogy a sérülés nyolc napon túl gyógyul, ezt a kórházi vizsgálatok fogják megerősíteni – tette hozzá. Gyerekek nincsenek a sérültek között – mondta. A fővárosban összesen 25 mentőautó szállítja az összecsapások sérültjeit az ügyeletes kórházakba.


20.49


Nagy mennyiségű könnygázt vetett be a rendőrség a Kossuth Lajos utcában, ahol az Erzsébet híd és az Astoria közötti összegyűlt tömeget akarják feloszlatni – jelentette az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója. Az akciót követően újabb mentőautó érkezett a rendőri sorfal mögé. A könnygázgránátok bevetése előtt már érkeztek mentősök a Kossuth Lajos utcán keresztül a rendőri kordon mögé. Az utcában továbbra is két vízágyú áll a demonstrálókkal szemben. Időközben tudósítónk szerint két-három busznyi rendőr érkezett az Astoriához.


20.48


A Roosevelt térről közben megérkeztek a tüntetők a Ferenciek terére. Közben a rendőrök könnygázzal terelték vissza a tömeg agresszívabb, nem egy esetben oszlopokkal felszerelt részét a Múzeum előtt, de továbbra sem mozful a sorfal.


20.45


A Hír Tv információi szerint az Astoriáról a Blaha Lujza tér felé is szorítják a tömeget. A FigyelőNet információi szerint a Ferenciek teréről a többség a Lánchíd felé vette az irányt. Állítólag nyolc busz járőrözik a környéken.


20.44


Az Astoriától néhány tíz méterre lévő Semmelweis utcáig szorították a tüntetőket a rendőrök Budapesten a Kossuth Lajos utcában. A demonstráló tömeg elszórtan áll az Erzsébet híd és a rendőri vonal között. A rendőrök két vízágyút sorakoztattak fel a tüntetőkkel szemben – jelentették az MTI helyszínen tartozkódó tudósítói. A tömeg Gyurcsány lemondását követeli és Kossuth-nóták mellett a magyar Himnuszt énekli. A helyszínre a rendőrkordon mögé egy mentőautó érkezett. A helyszínre a Délvidékről is érkeztek demonstrálók, akiket tapssal fogadtak a tüntetők. A Semmelweis utcában áll két műholdas közvetítő kocsi is. A helyszínen sok újságírót van, akik a neonzöld láthatósági mellényt viselik. Eközben a tömeg egy része az Astoriától a Blaha Lujza tér felé indult – jelentette az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója. A tömegben az terjed, hogy mindenki menjen a Felvonulási térre.


20.40


Tudósítónk több, angolul beszélő csoportba is botlott, akik érdeklődve figyelik a Ferenciek terén történő eseményeket.


20.38


Munkatársunknak a Ferenciek terei forgalmi ügyeleten elmondták, a helyzetnek megfelelően döntenek, lezárják-e a metrót. Egyelőre járnak a szerelvények, és nem akarják bezárni az üvegajtókat, hogy a tüntetőknek legyen menekülési útvonaluk. A Múzeumnál közben a rendőrök továbbra is sorfalat alkotva állnak a Bródy Sándor utcánál.


20.32


A Ferenciek terén a tüntetők a felbontott útburkolat betondarabjaiból gyűjtenek muníciót tudósítónk szerint. Könnygázfelhő van.


20.26


A Szép utcában egy autós parkolás közben meghúzott egy másikat, a tüntetők azonban utána mentek és betétlapot töltettek ki vele, hogy nehogy a tüntetőkre fogják a rongálást.


20.25


A Kossuth téri, körülbelül 2-3 száz fős tömeg megindult a Roosevelt tér irányába.


20.23


A hivatalos állami megemlékezésen több százan tüntetnek a Felvonulási téren rendőri kordonnal körbevett ’56-os emlékmű mellett, közöttük több motoros is, akik folyamatos motorberregéssel zavarják az ünnepséget. A Felvonulási tér Hősök tere felőli részén 200-300 ember gyűlt össze, akik a közöttük lévő motorosok mellett folyamatosan sípszóval, fújolással, kormányt gyalázó bekiabálásokkal fejezik ki elégedetlenségüket.


20.22


Megindultak a rendőrök, a tünteték a mellékutcákba rohantak be.


20.21


A kiskörúton az ELTE épülete előtt a rendőrök másodszor szólították fel a tömeget és a sajtó munkatársait, hogy hagyják el a területet, azaz valószínűleg hanmarosan megindulnak. Tudósítónk szerint 5-7 ezer ember lehet az úton, hátrébb, a Kálvin tér felé békés demonstrálók, előbb azonban randalírozókat látott.


20.14


Révész Máriusz, a Fidesz országgyűlési képviselője az MTI-nek megerősítette, hogy valóban megsérült a tüntetők és a rendőrök összecsapásaiban hétfőn este Budapesten. Mint mondta: éppen kórházban van, most látják el a sérülését. Emlékezetkiesése van, ezért nem tudta megmondani, hogy pontosan mi és hol történt – tette hozzá a politikus.


20.13


A Nemzeti Múzeumnál kordont állítottak fel a rendőrök. A Kálvin téren azonban zavartalanul halad a forgalom.


20.09


Nincs tervbe véve a Fővárosi Védelmi Bizottság ülésének összehívása a kialakult helyzet miatt – közölte Czuk Dorottya, a Főpolgármesteri Hivatal sajtófőnöke az MTI-vel hétfőn este. Az ORFK, a tűzoltóság és a mentők végzik a dolgukat, koordinálják az eseményeket, a polgári védelemnek nem kell beavatkoznia a fővárosban, így Demszky Gábor főpolgármester nem hívta össze a Fővárosi Védelmi Bizottság ülését – tájékoztatott Czuk Dorottya.


20.04


Kosáry Domokos, az ’56-os Emlékbizottság elnöke beszélt a Felvonulási téren, amelyet az ’56-osok terének akarnak átnevezni. A javaslatot a XIV. kerületi testület egyhangúan elfogadta, a kerület polgármestere átadta a szimbolikus, őj névtáblát Kosáry Domokosnak. Az ötvenhatos verspályázatra kiírt győztes pályaművet alig lehetett hallani a tüntetők sípjaitól. Felavatták az 1956-os forradalom és szabadságharc központi emlékművét.


20.03


A vízágyú az ELTE BTK épülete előtt van, és újabb tömegoszlatás várható.


20.02


A Kossuth térnél közben 200-300 fős csoport verődött össze. Tudósítónk szerint többeket várnak oda az éjszaka folyamán.


19.58


200-50 rendőr a Ferenciek tere, illetve a Kálvin tér irányába nyomul előre. A gyorséttermekből is kirángatták az embereket és mindenkit igazoltattak, többeket letepertek a földre.


19.56


Egy perces néma csenddel és harangkongással elmlékezik az ország a hősökre. A harangkongést a tüntetők bekiabálásai miatt alig hallani. Ezt követően felcsendült a Himnusz.


19.55


Az ünnepi megemlékezést a Felvonulási téren “elkúrtad!” bekiabálások zavarták meg.


19.54


A Kossuth tér környékén tüntetők kisebb csoportja lézeng tudósítónk szerint.


19.48


Tudósítóink szerint egyszerre több tíz könnygáz gránátot lőnek a tömegbe. Egy fiatal tüntető karján egy gumilövedék bőrdzsekin keresztül centiméteres sebet ejtett. A tömeg a Kálvin tér felé vonul. Sokan a környező kapualjakba illetve gyorséttermekbe menekültek be.


19.44

Tudósítónk szerint a tömeg visszaszorult az Astoriához. Vízágyúval és könnygázzal oszlatják a tömeget. Munkatársunk szerint már legalább 300 rendőr vonult fel.


19.41


A központi megemlékezés keretében a Szózat után az 1956-os hősök nevét sorolják el.


19.40


A Síp utcánál beindították a vízágyukat a rendőrök. Az embereket az Astoria felé nyomja a vízsugár és a felsorakozó mintegy 150 rendőr.


19.39


A Szabadság fényei című programmal és a Forradalom lángjának meggyújtásával emlékeztek színművészek az 1956-os forradalomra és szabadságharcra az 50. évfordulón, hétfőn este a Parlament előtti Kossuth téren. A műsort a Kossuth tér lezárása miatt, biztonsági okokból, a Magyar Televízió és a Duna Televízió csatornáján követhették az érdeklődők.


A műsor végén színészek meggyújtották a Forradalom lángját, egy lyukas nemzeti zászló emelkedett a magasba. A láng fellobbantásához kapcsolódva Himnusz és tűzijáték zárta az ünnepséget.


19.36


A Felvonulási téren 1956-os emlékművet avatnak. A ceremónia ezekben a percekben kezdődött meg. A szertartáson a miniszterelnök vesz csak részt, az államfő lemondta.


19.32


A Síp utcában ketté van vágva a körút. A tüntetők elkezdtek futni a rendőrök elől. A rendőrök a Dohány utcából lőnek ki könnygázgránátokat. A Blaha Lujza téren nyugalom van. Közben a kordonon áthaladt egy mentőautó, erre az időre a rendőrök megnyitották a zárat. Két zászlóalj rendőr áll a Síp utcánál. A tüntetők folyamatosan közelednek a rendőrök felé, 6-8 darab mobil wc-ből barikádot építenek.


19.27


A rendőrök kordonnal lezárták a Károly kötutat, de a kordon ögött több ezer tüntető csoportokban beszélget. Tudósítónk szerint ömlik a könnygáz.


19.23


Nem lehet autóval közlekedni a Dózsa György úton a Hősök tere és az Ajtósi Dürer sor között, mert a rendőrök vaskordonnal kerítették körbe az 1956-os emlékművet, amelyet hétfőn este avatnak fel. Az MTI tudósítója azt tapasztalta, hogy egyelőre a környék utcáin – amelyek szintén kordonnal vannak elkerítve – csak kevesen figyelik a Felvonulási teret, ahol jelenleg a katonai zenekar próbál a hamarosan kezdődő rendezvény előtt. A Hősök tere felől több villogó rendőrautó jelzi a készültséget, az emlékművel szemben a Dózsa György úton páncélmellényes rendőrök várakoznak. Egyelőre komolyabb készültségről nem tud az MTI tudósítója. Néhány füttyszó a Városliget felől már most hallatszik.


19.14


Sólyom László köztársasági elnök biztonsági okokból nem vesz részt az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc központi emlékművének avatásán hétfő este, a Felvonulási téren – közölte Wéber Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ugyanakkor megérkezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc központi emlékművének avatására a budapesti Felvonulási térre.


19.13


A Síp utcánál a rendőrök és a tüntetők 20 méterről néznek egymással farkasszemet. A rendőrök folyamatosan lövik a könnygázgránátokat.


19.05


Huszonheten sérültek meg a tüntetők és a rendőrök hétfői, budapesti összecsapásaiban a kora esti órákig – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője nem sokkal 19 óra előtt az MTI-vel. Győrfi Pál elmondta, hogy a sérülések többnyire könnyebb lefolyásúak. Néhány esetben elképzelhető, hogy a sérülés nyolc napon túl gyógyul, ezt a kórházi vizsgálatok fogják megerősíteni – tette hozzá. A szóvivő hallott az utcákon terjedő értesülésről, miszerint valaki életét vesztette volna az összecsapásokban, ám azt mondta: nincs ilyen információja.


19.03


Tudósítónk szerint a tüntetők kordonokból építenek barikádokat a Síp utcánál.


18.52


Füstgránátot lőttek a tömegre, majd egy ház ablaka kigyulladt, mert egy fénygránátot belőttek. Tudósítónk szerint hamarosan megindulnak a rendőrök. Elmondása szerint körülbelül 15 ezer ember lehet az Astoria és környékén. Hozzátette: a tömegben több futballhuligán is van. A Kossuth Lajos utca fáinak tövében többezer gyertyát gyújtottak.


18.50


Győrfy Pál, a mentők szóvivője szernt 25 embert szállítottak el eddig, de nincs súlyos sérült.


18.46


Tudósítónk elmondása szerint a Síp utcánál 3-as sorokban állnak a rendőrök, vízágyú is készenlétben van. Mintegy száz, láthatóan jól felszerelt rendőrt vezényeltek rohamsisakban, mellvérttel, váll- és lábvédőkkel a Dohány utcához. A jól felszerelt alakulat megpróbálja a hátsó utcákból bekeríteni a Dohány utca környékén lévő demonstrálókat, akiket a Rumbach Sebestyén utca felől és a Károly körúton próbálnak bekeríteni. Továbbra is több vérző embert látni az utcákon, még mindig lövöldöznek könnygázgránátokat.

Füttyszóval fogadták a Károly körúton tüntetők a Parlament épülete fölött látható ünnepi tűzijátékot hétfőn – jelentette az MTI tudósítója nem sokkal este fél hét előtt a helyszínről.


18.43


Molnár Tamás, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője hétfő este bejelentette, hogy mindenképpen megpróbálnak visszatérni a tüntetők a Kossuth Lajos térre még az éjszaka folyamán. A tüntetők egyik vezéralakja a Magyarok Világszövetségének székházában nyilatkozott az MTI-nek, miközben az épület előtti utcába szorított tömeg folyamatosan követelte a miniszterelnök lemondását. “Ha több százezer ember csatlakozik hozzánk és nem megy haza, akkor egy olyan nyomás nehezedik a karhatalomra és rendőri vezetésre, amely ellen, azt gondolom, nem szabad és nem lehet fellépni” – hangsúlyozta Molnár Tamás hozzátéve, hogy a tüntetés nem rendőrségi, hanem politikai kérdés.


Az ügyvivő elmondta azt is, a rendőrség ígéretet tett a tüntetők képviselőinek, hogy hétfőn három óra után visszatérhetnek a Kossuth Lajos térre, azt követően, hogy a védett vezetők elhagyták a helyszínt az október 23-i ünnepségek után. Molnár Tamás bejelentette: kedden pártok feletti mozgalmat indítanak Gyurcsány Ferenc lemondását követelve. Terveik szerint a szervezetben neves értelmiségiek és jogászok vennének részt.


18.41


A Dohány utcánál csapnak össze jelenleg a tüntetők a rendőrökkel.


18.38


Tüntetők egy csoportja a Nyugati tértől a Jászai Mari tér irányába vonul, zászlókat lobogtatva.


18.28


Fidesz-KDNP nagygyűlést követően a tömeg egy része, mintegy 3-5 ezer ember a helyszínen maradt – jelentette az MTI helyszínen lévő tudósítója. Ők az “ÁVH”, “Hazaárulók”, “Gyurcsány, takarodj!”. Időközben a Károly körútról már a Dob utca torkolatáig szorították ki a rendőrök a tüntetőket. Tudósítónk 20 lovasrendőrről tud. A tüntetők karhatalomnak tartják a rendőröket. Az egyenruhások nem ritkán idős embereket lökdöstek a tömegben.


18.26


A Kossuth téri műsor befejezéseképp egy perces néma felállással adóztak a hősök emlékének.


18.25


Tudósítónk szerint a Kossuth Lajos utca és a Semmelweis utca sarkn álló ház erkélyén Bene Gábor Kossuth téri szervező beszél. A lovasrendőrök az Astroria felől a Duna irányába tartanak. Többen megsérültek a budapesti Dohány utcánál tudósítónk szerint. Az MTi szerint nem sokkal 18 óra után mentőautó érkezett a helyszínre, amely megkezdte a sérültek ellátását. A tüntetők általában fejsérülésekkel fordultak a mentőkhöz. A rendőrök ismét felszólították a demonstrálókat, hogy hagyják el a teret.


18.23


A front jelenleg a Brodway és a Dob utca magasságában van. A rendőrök folyamatosan lövik a könnygázt.


Közben a Parlamentnél a Himnuszt játszák és tűzijátékot adnak.


18.19


Az Astoriánál árusok forralt bort, perecet és pólókat árulnak. A tömeg óriási, de tanácstalan, merre vonuljanak. A Puskin utcában is vannak mozgóárusok. A lovasrendőrök az Astoria felé tartanak.


18.18


Az ünnepi műsor részekén egy óriási légballont eresztettek a Parlament fölé egy emberrel.


18.14


Fél tucat futballszurkolóra emlékeztető huligán hétfőn este rövid ideig randalírozott a budapesti Dohány utcai zsinagóga előtt. Néhányan antiszemita rigmusokat kiabálva fenyegetőző hangon közeledett a zsinagógánál szolgálatot teljesítő rendőrök felé. Ávósoknak nevezték őket, és azzal fenyegetőztek, hogy “megölik őket”. A tüntetők közül néhányan védelmükbe vették a rendőröket és csitítani próbálták társaikat. Azok közül ketten – arcukat sállal betakarva – letépték a zsinagóga kerítésénél lévő, novemberi koncertet reklámozó molinót, majd egy mellette lévő másikat is leszakítottak a kerítésről. A néhány perces incidens alatt a Fidesz rendezvényéről hazaigyekvők közül többen hangosan kérdőre vonták a fiatal rongálókat.


18.10


A Fidesz-gyűlésen résztvevők a Kossuth Lajos utcán az Erzsébet hídon keresztül próbálják meg elhagyni a helyszínt. A BKV lezárja a Deák téri metróaluljárót, de előtte az ott rekedt embereket megpróbálják kihozni onnan. Még mindig több tízezer ember van az utcán.


18.06


Az Astoriától a Fidesz megemlékezésről hazatartó tömeg békésen vonul az Erzsébet híd irányába. Az Astoriánál a zsinagógánál lovas rendőröket vet be a rendőrség. A lovas rendőrök végigvágtattak a Károly körúton az Astoria felé, a demonstrálók a Dohány utcai zsinagóga előtti térre menekültek. A tüntetők közül többen megdobálták a zsinagóga épületét, néhányan feliratokat téptek le. A rendőrök folyamatosan könnygázgránátokat lőnek ki. A helyszínen több sérültet, vérző embert látni. A templomot védő rendőrök szóváltásba keveredtek a tüntetőkkel, majd jobbnak látták visszahúzódni a zsinagóga rácsa mögé. A Városháza park környékéről a szomszédos kis utcák felé menekülő tüntetők közül többen azt kiabálták:” Menjünk a Kossuth térre!” A tüntetők kordont emeltek a Károly körút teljes szélességében és összetörtek egy rendőrautót, betörték a szélvédőjét és kiszúrták a kerekeit.


18.05


A Parlament főlépcsőjén közben színészek szavalnak.


18.02


A tömegben egy fiatalember rosszul lett, tudósítónk szerint negyed óráig nem volt eszméleténél, a mentők azonban nem tudtak bejutni, így a BKV munkatársai vitték el őt metróval.


18.01


A tüntetők két tankot vittek el a Városháza parkból. Az egyiket a demonstrálók tolták maguk előtt, a másikat pedig vezette az egyik tüntető.


17.56


Átvezényelték a rendőröket az Astoriához közeli Dohány utcából a Deák tér irányába – jelentette az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója hétfőn késő délután. A Vas utcai Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatói Ascher Tamás rektor és osztályfőnök vezetésével vizsgafilmjükhöz egymást fotózzák a tömegben. Mint az MTI-nek elmondták, kitűnő lehetőség ez az alkotáshoz. A tömeg nyugalommal hallgatta a szónokokat, bár egyre többen érdeklődtek a Deák tér környéki események felől.


17.55


A rendőrök a tüntetők keménymagját “belenyomta” a békés tüntetőkbe és most közösen oszlatják őket a rendőrök. Tudósítónk több kisgyereket és verző orrú idős hölgyet is látott, aki feltehetőleg a Fidesz megemlékezéséről térnének haza.


17.48


A Szózat elszavalásával közben újabb rendezvény kezdődött a Kossuth téren a Nemzeti Színház több művészének – köztük Kulka Jánosnak és Schell Juditnak – a részvételével.


17.48


Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnökét a rendezők gyűrűjében vezették ki a könnygázból. A Gerlóczy utcán kell elhagyni az Erzsébet teret, azonban tudósítónk szerint legalább annyi ember tér vissza a térre, mint ahány elhagyja.


17.46


A tüntetők nekimentek a rendőröknek, kövek

Ajánlott videó

Olvasói sztorik