Belföld

A Royal Dutch/Shell javította eredményét az első negyedévben

A brit-holland olajtársaság csütörtökön növekvő profittal és részvény-visszavásárlással örvendeztette meg a befektetőket, némileg kiköszörülve ezzel a januárban keletkezett csorbát, amikor kiderült, hogy 20 százalékkal túlértékelte bizonyított olajtartalékait.

Az első negyedévben a társaság adózott eredménye 4,251 milliárd dollár volt folyó áron, 9 százalékkal több az egyszeri tételekkel nagyon megterhelt tavalyi első negyedévinél. Az elemzői jóslatok felső határa 4,1 milliárd dollár volt a mostani első negyedévről.

A kitermelhető tartalékkal kapcsolatos botrány eddig négy felső vezető állásába, felügyeleti vizsgálatokba és a részvényesek által indított perekbe került a világon a nagyságra harmadik olajtársaságnak.

A cég csütörtökön 2 milliárd dollár értékű részvény-visszavásárlást ígért erre az évre, és azt is közölték, hogy a termelésnövelő beruházásokat 14,5-15 milliárd dollárra növelik az idén a tavalyi 13 milliárdról.

A Royal Dutch/Shell csütörtök délelőtt 3,96 font volt a londoni értéktőzsdén, 2,39 százalékkal drágább a szerdai, 3,8675 fontos zárónál. Csütörtökön 4,005 fonton nyitott, és 4,0525 fontig emelkedett, mielőtt kissé visszaesett. Csütörtökön 4,86 százalékkal olcsóbb volt, mint az év elején, és 5,60 százalékkal drágább, mint egy éve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik