Belföld

A Toshiba és a Sandisk 2,6 milliárd dolláros lapkaüzemet épít

A két cég új csipgyártó üzem építéséhez kezdett Japánban, amely a következő években mindkét cég számára meghatározó flashmemória forrás lesz.

Az üzemet a Toshiba már működő yokkaichii gyárának területén építik, ahol a tömeggyártás várhatóan a 2005-ös pénzügyi év második felében, vagyis 2005 októbere és 2006 márciusa között indul el. Az induló kapacitás kb. napi 10 ezer nyerslapka lesz, amit fokozatosan napi 37.500-ra akarnak emelni.

A Toshiba és a Sandisk már együttműködik a flashmemória lapok fejlesztésében és gyártásában. Flash Vison nevű közös vállalatukat 2000-ben alapították, amely szintén Yokkaichiben található. A legyártott lapkákat szétosztják a két anyacég között.

Az új üzem 270 milliárd jent emészt fel a 2006-os pénzügyi év végéig. Az építkezést a Toshiba finanszírozza, míg a Flash Vision gondoskodik a gépsorról, így a Toshiba kiadásai kb. 154 milliárd jenre rúgnak, míg a Sandiské 116 milliárdra.

A két cég tavaly decemberben beszélt először az új üzemről, melyet eredetileg a 70 nanométeres gyártási technológiára terveztek volna, de végül maradtak a 90 nanométeres technológiánál, s a fejlettebb 70 nanométeres technológiát csak a 2006-os pénzügyi év első felében vezetik be. A 70 nanométeres technológia kifejlesztésén jelenleg a két cég közösen dolgozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik