Belföld

Romániában javult a PC-ellátottság

Romániában a lakosságnak 22 százaléka rendelkezik legalább egy számítógéppel, ez nagyjából azonos Litvániáéval, de több, mint Bulgáriában, ahol 14 százalék az arány - írta hétfői számában a Ziarul Financiar az "eEurope 2003" elnevezésű európai jelentésre hivatkozva. A számítógépek mindössze 7 százalékának van internet összeköttetése.

A jelentés – amit a február 26-27-én Budapesten megrendezett Európai Miniszteri Konferencia az Információs Társadalomról elnevezésű rendezvényen mutattak be – megállapítja: öt románból egy használja rendszeresen az internet, ha nem is otthonról csatlakozik a világhálóra.

A 16-74 év közötti románok 20 százaléka mondta azt, hogy az elmúlt három hónapban legalább egyszer használta az internetet. Bulgáriában 19, Lengyelországban 22 százalék ez az arány.

A románok 40 százaléka otthonról, 33 százaléka csak a munkahelyén tud hozzáférni az internethez. A vállalatok 12 százaléka használja rendszeresen a világhálót pénzügyi és banki műveletekhez.

Magyarországon a Statisztikai Hivatal adatai szerint száz háztartásra 2002-ben 15 személyi számítógép jutott az egy évvel korábbi 12-vel szemben, s 100-ból 6-nak volt internet elérése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik