Belföld

Másfél milliárdos veszteség és új vezér a Pannonplastnál

A Pannonplast közleménye szerint a cég 2003-as eredménye jelentősen elmarad az előzetes piaci várakozásoktól és az október végén megfogalmazott menedzsment előrejelzésektől is.

A közlemény szerint az igazgatóság azonnali hatállyal felmentette tisztségéből a társaság elnök-vezérigazgatóját és új elnök-vezérigazgatót választott Zoltán Csaba személyében.

A Pannonplast 2003-as konszolidált nettó vesztesége várhatóan megközelíti az 1,5 milliárd forintot. A várttól való jelentős elmaradást – azaz a nagyobb veszteséget – elsősorban eszköz-, készlet- és vevői követelések leírása okozta. A 2002. évit közel 500 millió forinttal meghaladó veszteség, illetve a társaság 2003. november 3-i közgyűlésén ismertetett programjának (reorganizáció, aktív portfoliókezelés, adóoptimalizálás, költségcsökkentés) végrehajtása érdekében teendő határozott és gyors intézkedések elmaradása, valamint a középlejáratú finanszírozás megoldatlansága miatt a társaság igazgatósága felmentette tisztsége alól Illéssy Jánost, a jelenlegi elnök-vezérigazgatót.

Zoltán Csaba kinevezése kapcsán elmondta: “A novemberben felállt igazgatóság szilárd meggyőződése, hogy a Pannonplast iparágon belüli pozíciójából adódóan egy új stratégia, nagyobb költséghatékonyság és reorganizált holdingszervezet mellett rövid távon ismételten nyereséget termelő társasággá válhat. Mindenre kiterjedő prezentációval fogunk a sajtó és a befektetői közönség elé állni február 17-én. Az igazgatóság a következő hetekben lezárja a stratégia alkotási folyamatot, és meghatározza a Pannonplast tartós növekedését és nyereségességét biztosító fejlődési irányokat.”


A BÉT közlése szerint a Pannonplast részvények keddi, a bejelentést megelőzően felfüggesztett kereskedését időközben visszaállították.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik