Belföld

Bush elnök embert akar küldeni a Marsra

Újra embert küld a Holdra az Egyesült Államok, hogy felkészüljön a Mars meghódítására. A Fehér Ház szóvivője, Scott McClellan szerint ez lesz a lényege annak a bejelentésnek, melyet Bush elnök tesz a NASA washingtoni székhelyén szerdán, alig egy évvel a Columbia tragédiája után és az elnökválasztás előtt - jelentette a UPI.

Az USA űrprogramjának irányváltása bizonyára összefügg a Columbia űrsikló tavalyi tragédiájával. Amerika többé-kevésbé ott folytatja, ahol 1972-ben az Apollo 17 expediciójával abbahagyta. A Holdra szállások sora a következő évtized elején kezdődik, valószínűleg 2013-ban, és mintegy két évtizeden át folytatódik, egy emberek által végrehajtott Mars-expedicióra való felkészülés jegyében.


Számos technikai problémát kell megoldani. Míg a Hold a mai eszközökkel három nap alatt elérhető, a Marsra legalább fél évig tartana az utazás. Ennek a lerövidítése lenne a legfontosabb, talán egy új hajtómű segítségével, hogy ezzel is csökkenjen a legénység kitettsége a kozmikus sugárzásnak.


A NASA igen hamar, valószínűleg 2005-ig kivonja a forgalomból a megmaradt három űrsiklót, ezzel évente 3,5 milliárd dollárt szabadít fel az új program számára (ennyi most a karbantartás költsége). Ez viszont azt jelentheti, hogy elakad a nemzetközi űrállomás építése. Úgy volt, hogy az európai és a japán modulokat az űrsiklók fogják odaszállítani. Ha ezek már nem repülnek, az űrállomást csak a Szojuz és az Ariane űrhajókkal lehet elérni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik