Belföld

BKV tarifaemelés – a főváros támogatásával

Jövőre közlekedési feladatokra összesen 42,7 milliárd forintot szándékozik fordítani a főváros, ebből a BKV Rt.-nek mintegy 30 milliárd forint jutna - közölte Demszky Gábor főpolgármester.

A közlekedési vállalatnak juttatandó 30 milliárd forintból villamosok felújítására 12 milliárdot fordítanak, a 2-es metró felújítására 9,7 milliárdot, a 4-es metró első szakaszához kapcsolódó felszíni rendezésre 5,3 milliárdot, a második szakasz előkészítésére 2,6 milliárdot terveznek költeni. A főváros szerint 2011-ig átlagosan évente 25 milliárdot, összesen 200 milliárd forintot fordítanak a BKV fejlesztésére.

 Drágul a távfűtés, a lakbér és a temetkezés

Nem tárgyal csütörtöki ülésén a Fővárosi Közgyűlés a jövő évi szemétdíjról és az önkormányzat költségvetési koncepciójáról – erről többségi szavazással a szocialista indítványokra határozott a testület. Döntöttek azonban arról, hogy Budapesten januárban tarifatípustól függően maximum 2,6 százalékkal nő a lakossági és áfával együtt 22,9 százalékkal a közületi távfűtési díj. A temetkezési közszolgáltatási díjak 10 százalékos emelését a koalícióval együtt támogatták a MIÉP-esek és a közülük nemrég kivált független képviselő is. A temetésekhez kapcsolódó vállalkozói, szolgáltatási díjak 2-3 százalékos emelését viszont csak a koalíció fogadta el. Összességében átlagosan 6-7 százalék körül drágulnak a temetkezési díjak, a sírhelymegváltás ára viszont 12 százalékkal nő. Ugyancsak a várost vezető frakciók szavazataival fogadta el a közgyűlés az önkormányzat 2200 bérlakását érintő 10-30 százalék közötti lakbéremelést. Egy hónappal ezelőtt ez a téma már a közgyűlés előtt volt, akkor azonban a döntéshez a szükségesnél eggyel kevesebb koalíciós képviselő volt jelen az ülésen. Az ellenzékiek nem értettek egyet az elsősorban nehéz szociális körülmények közt élőket érintő lakbéremeléssel

Emelkedő viteldíjak

Csütörtökön délután – miután megkapták a Pénzügyminisztérium javaslatát a jövő évi tömegközlekedési viteldíjakra – döntés született a jegyek és a bérletek árának emeléséről. A pénzügyminisztériumi javaslat szerint – amellyel egyetért a két fővárosi frakció (MSZP-SZDSZ) – januártól 13 százalékkal emelkednének a viteldíjak, és jövő július 1-jétől további 5 százalékkal.

A tarifaemelésre Demszky szerint azért volt szükség, mert amíg korábban a BKV költségeinek 40 százalékát tudta fedezni a jegyárbevételből, ez mostanra 25 százalékra esett vissza, és sem a fővárosi önkormányzat, sem az állam nem tudja finanszírozni a maradék 75 százalékot. “Ezért van szükség lényeges reáltarifa-emelésre 2004-ben és a következő években is” – mondta a főpolgármester, aki szerint a szabaddemokrata álláspont a kérdésben az, hogy az utazás költségeinek 40 százalékát az utasnak kellene megfizetnie. A tarifaemelések miatt tehát, januártól 140 forint lesz egy BKV-jegy, 5200 forint a dolgozói és 1850 forint a tanulói bérlet ára.

Halad a 4-es metró

Időközben a 4-es metró megépítése elől is elhárult az egyik akadály. Megkapta a 4-es metró környezetvédelmi engedélyét a főváros – jelentette be a főpolgármester. Az elsőfokú engedélyt a Levegő Munkacsoport és az erzsébetvárosi lakóközösségek civil szervezetei megfellebbezték, igényeiket azonban a másodfokon most eljáró hatóság nem találta megalapozottnak. Demszky Gábor elmondta, a több hónapos csúszás ellenére tartani tudják a 2008. decemberi átadását a 4-es metró első, Kelenföldi pályaudvar és Keleti pályaudvar közötti szakaszának. Így semmi sem akadályozza, hogy beadjuk a vasúthatósági engedély iránti kérelmet – mondta Demszky Gábor, aki szerint legkorábban jövő év februárban megszülethet az engedély, ezt követően kiírják az első közbeszerzési eljárásokat.

A főpolgármester ismét hangsúlyozta: a 4-es metró építése nem csak közlekedési, hanem környezetvédelmi beruházás is. Mint mondta, a metró “egy föld alatti kötöttpályás gyors-villamos, a legkörnyezetkímélőbb eszköz, ami csak létezik”. Három héten belül befejeződnek a metróberuházáshoz kapcsolódó felújítási munkák Dél-Budán, többek között megújul a Móricz Zsigmond körtér, és felújítják a 4-es villamos végállomását.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik