Belföld

Jövőre drágulhat a repülés

Szervizdíjat számolnak fel a repülőjegyekre az utazási irodák jövőre, mivel februártól a légitársaságok alig fizetnek nekik jutalékot. Egyelőre senki nem tudja biztosan, drágul-e a repülés – írja a Népszabadság.

A repülőjegyek árában ma még benne van az utazási irodák hétszázalékos jutaléka, az utaztatók ebből – tehát saját hasznuk rovására – tudtak eddig árengedményt adni ügyfeleiknek. Jövőre azonban több nagy cég is egy százalékra csökkenti a jutalékot, amelyet az első tervek szerint teljesen el akartak törölni.

Az új konstrukció szerint a jegyek ára már csak a minimális ügynöki díjat tartalmazza, az irodák azonban egységesen 5500 forintot számolhatnak fel minden eladott Malév-jegy után. Azért ennyit, mert a magyar légitársaság jelezte, hogy saját irodáiban ennyit tesz rá a jegyárakra, ennél többet az utaztatók sem számíthatnak fel. Kevesebbet viszont igen, így várhatóan jövőre is lesz némi különbség az árakban, attól függően, hol vásároljuk a repülőjegyet.

A megcsappant utasforgalom miatt nagy veszteséget felhalmozó légitársaságok azért csökkentik, illetve akarták teljesen eltörölni az utazási irodáknak fizetett forgalomarányos jutalékot, mert a jegyekkel kapcsolatos költségek a harmadik-negyedik legnagyobb tételt jelentik a társaságok gazdálkodásában. Az üzemanyagon nem lehet spórolni, az alkalmazottak elbocsátása drága, így maradt a jegykezelés körüli költségek csökkentése.

Eddig a légitársaságok által meghirdetett jegyár már tartalmazta az utazási irodák jutalékát, ez azonban jövőre már nem lesz így. Azt egyértelműen nem lehet kijelenteni, hogy a légitársaságok „lenyelik” majd ezt a néhány százalékot, mert például a Malév azt ígéri, hogy még az új rendszer bevezetése előtt új, a korábbinál alacsonyabb árakkal jelennek meg a piacon.

A hagyományos és a fapados légitársaságok árversenyének köszönhetően jövőre például a Malév is csökkenti a viteldíjat néhány járatán, az utasok azonban nem biztos, hogy összességében kevesebbet fognak fizetni. Így vélekedik az M&Amerika iroda vezetője, Lendvai György is, aki jövőre egyértelműen drágulásra számít. A mérték nagyban függ attól, hogy az új árképzés előtt levonják-e a jegyek jelenlegi árából a benne foglalt hét százalékot, vagy a bruttó összeget tekintik alapnak a légitársaságok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik