Belföld

Sarki fény Magyarországon

Több napja szokatlan sarki fény figyelhető meg Magyarország egyes részein: várhatóan pénteken este is észlelhető szabad szemmel, első sorban a zavaró nagyvárosi fényektől nem szennyezett helyeken.

Gesztesi Albert, a Budapest Planetárium tudományos munkatársa elmondta: a sarki fény, amit a köznyelv inkább északi fényként tart számon, ritkán észlelhető Magyarországon. Az utóbbi hetekben több csillagvizsgáló által regisztrált, ritka fényjelenségek összefüggésben vannak a szokatlanul élénk napfolt tevékenységgel, amelyekre a tudomány mindeddig szintén nem ismeri a pontos magyarázatot.

A Budapesten kívül főleg az ország északi részein is látható sarki fény legtöbbször vörös-zöld színben játszik. A tudósok szerint ez a jelenség időszakosan, váratlanul mutatkozik, ezért nem jósolható meg, hogy mikor, vagy meddig lesz látható Magyarországon.

Sarki fények mind az Északi, mind a Déli póluson keletkeznek. Rendszerint mágneses viharok következményei, s a sugarakban oxigént és nitrogént mutattak ki a kutatók. A jelenséget a Napból a Föld felé áramló, és a sarkok felé eltérített részecskék – igen sebesen mozgó szabad elektronok – gerjesztik.

Magyarországon legutóbb 1988-89 táján lehetett érzékelni leginkább vörös árnyalatú sarki fényt.

Nagy Zoltán budapesti lakos elmondta: a Nógrád megyei Bercel közelében egy erdei magaslesen – vadászat közben – csütörtök este kétszer is észlelt szabad szemmel fényjelenségeket. Minthogy Nagy Zoltán csillagászat iránt érdeklődő, természettudományos ismeretekkel rendelkező ember, felfigyelt a Fiastyúk közelében a tiszta égbolton egyik magasságban fehér árnyalatú, a láthatár más részén pedig vöröses fénykaréjra. Mivel már 1988-ban is látott hasonló jelenséget, most biztos benne, hogy sarki fény szemtanújává vált.

A sarki fény jelenséggel kapcsolatban további részletek találhatók a Magyar Csillagászati Egyesület internetes honlapján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik