Belföld

Pénteken startol a SkyEurope

Az előzetes bejelentésnek megfelelően november 14-én, pénteken elindulnak Budapestről Londonba, illetve Párizsba a SkyEurope-járatok.

Borsos György, a SkyEurope Airlines Hungary Kft. magyar menedzsment tagja csütörtökön elmondta, hogy egyelőre 20 percre meg kell állniuk Pozsonyban, mert még nem rendelkeznek a Budapest-London, illetve Budapest-Párizs útvonal repüléséhez szükséges összes magyar hatósági engedéllyel.

Ugyanakkor a SkyEurope Szlovák érdekeltségének megvan a Budapest-Pozsony, illetve a Pozsony-London, Pozsony-Párizs útvonal repüléséhez szükséges hatósági engedélye – tette hozzá.

Boros György elmondta: bíznak abban, hogy minél előbb a magyar Polgári Légügyi Hatóság is kiadja a szükséges engedélyeket. A SkyEurope úgy ítéli meg, hogy repüléshez szükséges engedélyek kiadásának késleltetése olyan csoportok érdekeit szolgálják, amelyek megpróbálják védeni a magas jegyárakat.

A SkyEurope naponta közlekedtet repülőjáratot Budapest és London, Párizs között. December 15-étől pedig Milánóba, illetve Zürichbe is közlekednek majd. A tervek szerint 2004-ben tovább bővítik kínálatukat.

Az olcsó repülési lehetőség iránt mutatkozó érdeklődést jelzi, hogy a novemberi járataink foglaltsága 90 százalék felett van – mondta Borsos György.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik