Belföld

MNB: a PSZÁF átszervezése veszélyeztetheti a pénzügyi stabilitást

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) úgy látja, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) indokolatlan átszervezése veszélyeztetheti a pénzügyi stabilitást - áll a jegybank csütörtöki közleményében.

A PSZÁF közleménye szerint megtévesztő és több vonatkozásban is félrevezető a kormányszóvivőnek a felügyeletet érintő szerdai tájékoztatása.

Az MNB véleménye szerint ezért a jelenlegi helyzetben nincs szükség a PSZÁF átalakítására, inkább hatáskörét kellene növelni, és eszközeit megerősíteni.

Hangsúlyozzák, hogy a jegybanktörvény szerint a Magyar Nemzeti Banknak támogatnia kell a magyar pénzügyi rendszer stabilitását. A törvény alapján, az MNB feladatai ellátása során együttműködik a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével.

A PSZÁF a rendelkezésére álló eszközökkel eddig is megfelelően látta el a törvényben előírt feladatát, ezzel alapvetően hozzájárult a hazai bank-, biztosító- és tőkepiaci rendszer szilárd és stabil működéséhez – áll a közleményben.

A jegybank szerint a PSZÁF átszervezése nem erősítené a stabilitást, hanem éppen ellenkezőleg, inkább felesleges kockázatokat jelentene a pénzügyi rendszer biztonsága szempontjából.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik