Belföld

Meghosszabbították a nyomozást a maffiaellenes központ vezetője ellen

Két hónappal meghosszabbította a nyomozást a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ felfüggesztett főigazgatója ellen a Budapesti Katonai Ügyészség - közölte az MTI érdeklődésére hétfőn Bácskai János dandártábornok ügyvédje.

“Az elrendelt nyomozást hatvan nappal, november 18-ig hosszabbították meg, mert a katonai ügyészség úgy látja, hogy az eljárás során további adatgyűjtés szükséges” – mondta Ilcsik Sándor. Hozzátette: “a védencem ellen folytatott nyomozás adatairól nem adhatok információt”.

“Ügyfelem ellen hivatalos személy által elkövetett bűncselekmény miatt folyik nyomozás, de hogy ez mit takar, nem árulhatom el, mert azt államtitokká minősítette a Budapesti Katonai Ügyészség” – mondta az ügyvéd.

“Amikor az ügyem tisztázódik, akkor a nyilvánosság elé állok” – mondta hétfőn az MTI-nek Bácskai János dandártábornok.

A Belügyminisztérium Bácskai János vezetői megbízatását július 24-i hatállyal azért függesztette fel, mert a Budapesti Katonai Ügyészség büntetőeljárást indított ellene hivatalos személy által elkövetett bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága szeptember 9-én hallgatta meg Bácskai Jánost a K&H Equities-ügy kapcsán. Akkor elhangzott, hogy a dandártábornok elleni büntetőeljárás célja, hogy kiderítse: “átlépett-e olyan határokat, amiket nemzetbiztonsági tisztként vagy főigazgatóként” nem léphetett volna át.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik