Belföld

Stabil piacok – mikor lesz kamatcsökkentés?

Nem rossz döntés most tőzsdézni, bár elég vegyes a kép. Az árfolyamok erőt gyűjtenek a mozgalmasabb negyedik negyedévre. Az erősödő forint egyre inkább provokálja a jegybankot.

A kivétel erősíti a szabályt, mondhatják a statisztikusok, akik szerint a harmadik negyedévben az árfolyamoknak esniük kellett volna. Ezzel szemben az eddig eltelt 11 hét során 9-et emelkedéssel zárhatott a BUX-index. Nem volt ez másképp az elmúlt héten sem, de mivel 15 százalékos emelkedést tudhatunk magunk mögött, a lendület természetesen némileg alább hagyott.

Persze ez sem rossz teljesítmény, hiszen egyre többet lehetett hallani, hogy a magyar tőzsdén is hasonló korrekció következhet, mint például a



Stabil piacok – mikor lesz kamatcsökkentés? 1


lengyelen. A varsói parketten az árfolyamok szeptemberben néhány nap alatt 10 százalékot estek, majd ismét nekilendültek. A korrekció talán nálunk is időszerű lehetne, de ne felejtsük, hogy a magyar piac teljesítménye az idén a gazdaságpolitikai bizonytalanság miatt jelentősen elmaradt a régió más börzéiétől.

Pénz- és állampapírpiac

 

A forint árfolyama az euró ellenében, ha laposkúszásban is, de belépett a kívánt 255 forintnál erősebb sávba. Az optimizmus forrása a stabilizálódó forint és a további erősödéstől függő esetleges kamatcsökkentés. Erre azonban az MNB indikációja szerint még várnunk kell, így a Monetáris Tanács hétfői ülésen csak a szövegezésre kell ügyelnünk, nagy meglepetésre a kamatok terén nem számíthatunk. A kötvények hozama a forint erősödésével párhuzamosan enyhén, mintegy 5 bázisponttal csökkent. Mérsékli az eladási hullám veszélyét az a körülmény, hogy még mindig igen óvatos kamatcsökkentési várakozások vannak beépítve az árakba. 

Richter: kérdőjelek


„Sztárok” azonban erre a hétre is maradtak. A nagyok közül a Richter találta meg ismét a gázpedált, míg a kisebb papírok közül a Graphisoft immár hetek óta tartó emelkedése előtt kell kalapot emelnünk. A Richter esetében megoszlanak a vélemények, hogy valóban a további emelkedés-e a helyes irány. Talán ennek a társaságnak az értékelésénél szóródik leginkább a befektetői, elemzői társadalom véleménye. Az eltérő megítélés alapja minden esetben ugyanaz, a következtetés attól függ, az érdekeltek hogyan ítélik meg a növekedést, a profitabilitást és a kockázati szintet.

Ahhoz, hogy a jelenlegi árszintet meghaladó eredményt kapjunk, magas növekedés és profitabilitás mellett viszonylag alacsonyabb kockázati szintet kell feltételeznünk. Mivel a növekedés forrása meglehetősen bizonytalan, az alacsony kockázati szint feltételezése jelezheti, hogy a jelenlegi árfolyam némileg feszített. Ha a társaság nem képes szállítani a jó eredményeket, akár rövid távon is, akkor csökkenhetnek is az eredmény-előrejelzések, márpedig éppen a konszenzus növekedése volt az árfolyam katalizátora.

Graphisoft: reneszánsz?

A Graphisoft esetében ezzel szemben nehéz EPS-konszenzusról (EPS: egy részvényre jutó profit) beszélni, hiszen alig találunk nívós elemzőt, aki még követi a vállalat teljesítményét. Talán ezért nem vettük észre, hogy az IT-társaság fundamentumai sokat javultak azóta, hogy kikerült a figyelem fókuszából. Amíg a Graphisoft a „fű alatt” megerősödött, a társaság részvényei januárban elérték az 500 forintos szintet. A szemtelenül olcsó papírokra vadászó befektetők ekkor fedezték fel őket maguknak. Azóta az árfolyam 2,5-szeresére emelkedett, legutóbb pedig a konkurenciától elcsábított vezérigazgató és helyettese kinevezésének hírére ugrott meg.

Amíg a héten az OTP új történelmi rekordjának örvendezhettünk, addig ez a veszély nem fenyegeti a Graphisoft papírját, hiszen az árfolyam három évvel ezelőtt már megjárta a hatezres magasságokat is, még mielőtt a befektetők szélnek eresztették a tech-lufit. Ezzel szemben az árfolyam most csak az 1300-as szinttel csatázhat, és csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a különbség nem bőséges osztalékfizetésből származik.

Matáv: visszatartó erők

Szívesen küszködne az 1300-as szint meghódításának gondjával a Matáv is, de egyelőre a 900 forintos szint is magasnak bizonyult. Miután a Matáv árfolyama szerda délelőtt bekukkantott a bűvös szint fölé, olyan eladói nyomás alá került, ami több mint 4 százalékkal küldte vissza. Ez végeredményben a BUX-ot is meggátolta abban, hogy a héten túlszárnyalja az újra meglóduló lengyel indexet.

A Matáv gyengélkedése azért is meglepő, mert a magyar részvények elmúlt havi jó teljesítményét sokan a lengyel nyugdíjalapok átruccanásával magyarázzák. Ezek azonban csak olyan papírokba fektethetnek, amelyeknek van nemzetközi hitelminősítésük, és ilyet csak az OTP és a Matáv tud felmutatni. Az OTP árfolyama emelkedett is becsülettel, de a Matáv korántsem tudta elkápráztatni befektetőit, részben azért, mert az elemzői ajánlások rendszerint 1000 forint alá teszik a Matáv értékét, és ahogy közelebb ér az árfolyam a célárhoz, úgy mindig hátraarcot is fúj.

USA: tart még az optimizmus

Nem ezt tették a nemzetközi tőkepiacok, ahol tovább folytatódott a lassú, de biztos kúszás felfelé. Április eleje óta, kisebb-nagyobb megingásokkal ugyan, de mintha kötélen húznák a Dow Jones ipari átlagot, a legfontosabb


Stabil piacok – mikor lesz kamatcsökkentés? 2


amerikai iparvállalatok teljesítményét tükröző indexet. A gazdasági növekedésbe vetett hit rendületlen és vállalati szinten is akad mindig valami, ami lelkesedésre adhat okot. Ezek egyike, hogy az utóbbi időben több biztató beruházásról is érkeztek hírek, amelyek jelzik, hogy immár a vállalatok is látni vélik az alagút végét.

Nem kis szerepe van ebben a Fednek, amely egyre eredményesebben sulykolja a befektetők fejébe, hogy a jelenlegi alacsony kamatkörnyezet hosszú távon fennmaradhat. Ez alacsony finanszírozási forrást jelenthet a vállalatoknak, és távol tarthatja a befektetők pénzének egy részét a kötvényektől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik