Belföld

Elindult a diákhitel-kötvény program

Egy évre szóló, összesen 69,5 milliárd forint értékű kötvény programot indít a Diákhitel Központ Rt. (DK Rt.) kedden - jelentette be a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tartott sajtótájékoztatón László Csaba.

A pénzügyminiszter hozzátette: ezzel a 69,5 milliárdos programmal a diákhitel forrásszükségletét kívánják biztosítani. A diákhitel célja, hogy segítse a hallgatók anyagi hátterét a tanulmányi ciklus során – jelentette ki a pénzügyminiszter. Fontos azonban az is – tette hozzá -, hogy a költségvetés számára nullszaldós legyen, azaz csak az indulási éveket finanszírozza a büdzsé.

Csillag Tamás, a DK Rt. vezérigazgatója hozzátette: a diákhitel eddigi kétéves működése során már minden harmadik jogosult összesen több mint 127 ezer hallgató csatlakozott a rendszerhez.

A kötvényprogram első 10 milliárd forint névértékű aukciója szeptember 23-án lesz. A kötvény fix kamatozású, éves kamatfizetésű, kuponja 8 százalék. A kötvényeket később a tőzsdére is bevezetik, és a másodpiacon is forgalmazzák.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik