Belföld

A nyugdíjpénztárak egyelőre felhalmoznak

Az önkéntes és magánnyugdíjpénztárak befektetéseinek értéke az első félév végén 900 milliárd forint volt, ami 35 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest - mondta Veres János, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára A magyar nyugdíjpénztárak és a tőkepiac című konferencián.

Elmondása szerint, a nyugdíjpénztárak a felhalmozás időszakában vannak, mivel egyelőre a kifizetni való kevés, ugyanakkor az elmúlt két év 23 százalékpontos reálbér-növekedése segítette a pénztárak gyarapodását.

A jövő évi adóváltozások kapcsán a magánnyugdípénztárakat érintő változásokról az államtitkár nem kívánt nyilatkozni, mivel a szakmai egyeztetések még folynak és csak a jövő heti kormányülésen fogadják el a végleges tervezetet.

A magánnyugdíjpénztárak vagyona az idén az első félév végére 480 milliárd forintot tett ki, ami a bruttó hazai termék (GDP) 2,6 százalékát teszi ki. Az államtitkár elmondta: a nyugdíjpénztárakban felgyülemlett vagyont nem szabad lebecsülni, főleg annak tükrében, hogy növekedési üteme magasabb a háztartások bruttó pénzügyi vagyonának emelkedésénél.

Veres János kitért arra, hogy a pénztárak befektetéseik 70 százalékát állampapírban tartják. Ez összességében a magyar állampapír-állomány 8 százalékát jelenti, amivel meghatározó szereplői a piacnak. Hozzátette, hogy a pénzügyi vezetésnek ennek megfelelően kell kezelni a nyugdíjpénztárak helyzetét.

A politikai államtitkár közölte: a nyugdíjpénztárak részvényekbe fektetett vagyona 10 százalék alatt van. Kitért arra is, hogy a tárca tervei szerint az elkövetkező időszakban az egész magánnyugdíjpénztári szabályozást áttekintik és a szakmával egyetértésben a szükséges változásokat megteszik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik