Belföld

A bérlakásszektor erősítését tervezi a lakásügyi hivatal

Az építészeti kultúra fejlesztését, a bérlakásszektor megerősítését, valamint a műszaki irányelvek kidolgozását említette a legfontosabb feladatok között a szeptember elsejével létrehozott Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal (OLÉH) elnöke szerdai bemutatkozó sajtótájékoztatóján.

Fegyverneky Sándor 51 éves építészmérnököt 28 év, jórészt az építésügy területén eltöltött közszolgálati jogviszony után nevezte ki a belügyminiszter az új, önálló költségvetésű szervként működő hivatal élére. A szakember, kinevezését megelőzően, a XIII. kerületi önkormányzat főépítésze volt.

Az OLÉH elnöke emlékeztetett arra, hogy a lakás- és építésügy hivatalai éveken át “vándoroltak” a minisztériumok között, míg most önálló államigazgatási szervként megalakulhatott a Belügyminisztérium felügyelete és irányítása alá tartozó egységes intézmény. A helyettes államtitkári rangban kinevezett szakember szerint nem véletlen, hogy az 52 köztisztviselővel tevékenykedő hivatal elnevezésében a lakásügy került az első helyre, ugyanis ez az ágazat kiemelten fontos szerephez juthat a jövőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik