Az elektronikus kormányzat – vagy más meghatározásban e-közigazgatás – megvalósítását határkőnek tekintik a gazdaságelemzők. Két okból is. Egyfelől mert nagyon pontosan jelzi, hogy egy adott országban mennyire sikerült végrehajtani azt a paradigmaváltást, amelyet sokan az ipari forradalom óta talán a legnagyobb változásnak tartanak a gazdaságban, s ehhez szorosan kapcsolódva az államigazgatásban. Így többek között a változás egyik szimptómájaként értékelik, hogy a hagyományos kormányzati bürokrácia szerepét milyen mértékben vette át a nagyon sokrétű társadalmi szükségleteknek rugalmasabban megfelelő, szolgáltató jellegű állam.
Másfelől az e-közigazgatás szolgáltatásainak igénybevétele jelzi az úgynevezett információs társadalom fejlettségét. Ami hétköznapibb megfogalmazásban nem jelent mást, mint azt, hogy a vizsgált ország lakosai mennyire támaszkodnak az egyelőre csak alternatív információforrásnak tekinthető internetre, mekkora az adott országban az internethasználat elterjedtsége, s mennyi tartalmat kínál számukra az állam mint “internetes tartalomszolgáltató”. 
Távol Svédországtól
Hogy Magyarország milyen messze tart a világátlagtól, ahhoz érdemes egy nemzetközi elemzésből kiindulnunk. A Taylor Nelson Sofres (TNS) Consulting 2002 novemberében 30 országra kiterjedő felmérést tett közzé, amely sok szempontból vizsgálja, az úgynevezett “government online ” nemzetközi perspektíváit.
Az elemzés egyik alapkérdése: a lakosság hány százaléka vett igénybe kormányzati internetszolgáltatásokat az elmúlt 12 hónapban. A 30 ország közül az első helyen Svédország áll 57 százalékkal. A felső mezőnybe olyan országok tartoznak, mint Szingapúr, Dánia, Egyesült Államok, Kanada, Hollandia. A 30 százalékos világátlag alatt van többek között Franciaország, Németország, Olaszország.
Régiónkból a 10 százalékos szint fölött van Csehország és Szlovákia (18, illetve 14 százalékkal). 10 százalék alatt négy ország van a listán, Litvánia és Lettország egyaránt 8-8 százalékkal, Lengyelország 4 százalékkal és Magyarország 3 százalékkal. Ezzel az eredménnyel egyébként Magyarország a sereghajtó a mezőnyben.
Iroda a lakásban
Magyar specialitásnak tekinthetjük, hogy amikor lakossági vagy háztartási elterjedtségről beszélünk, ez nagymértékben vonatkozik a mikro- és kisvállalkozási szektorra is, mivel az egymillióra becsült kisvállalkozás nagyon sok esetben lakásokban bonyolítja tevékenységét, a háztartás meghatározás tehát korántsem vonatkozik csak a magáncélú felhasználásra.
Ugyancsak az e-kormányzat kérdéskörét elemzi az IDC 2003-ban közreadott tanulmánya. Az IDC felvázolja a fejlődés fokozatait, s ennek alapján könnyen megállapítható, hogy Magyarország ma jószerivel az első lépcsőnél tart, amelyet összefoglaló néven egyszerűen csak WEB-nek nevez a felmérés, amikor a közszolgáltatás az “információ, keresés, e-mail” stádiumában van. Próbáljuk meg az IDC logikáját követve, kicsit közelebbről megnézni, hol tart ma a magyarországi közigazgatás és a lakosság online kapcsolata.
Miután digitális összeköttetésről beszélünk, alapvető feltétel, hogy a lakosság valamilyen módon számítógép közelébe jusson, méghozzá úgy, hogy internet-hozzáférése is legyen. Bár az elmúlt évben egymást követték azok a – jórészt állami – intézkedések, amelyeknek kizárólagos célja az volt, hogy az információs társadalom fejlődését megalapozzák, az összkép még némi túlzással sem nevezhető kedvezőnek. Alapvető lépések történtek, de csak minimális hatást gyakoroltak mind a magánszférára, mind arra az üzleti szektorra – a kis és középvállalatok körére – amelyeknek érdekét szolgálták volna.
A teljes cikk a Számítástechnika szeptember 2-ai, 36. számában olvasható.
