Belföld

Európai nagybankok: vissza az extraprofithoz!

Javuló eredményekről számolt be a két legnagyobb svájci bank és a legnagyobb német pénzintézet is. Talán véget is érhet az európai bankszektor miniválsága...

Optimista légkör uralkodhat el a pénzügyi intézményekbe befektető európai invesztorok körében. Kontinensünk legnagyobb bankja (eszközértéke alapján legalábbis), a svájci UBS ugyanis bejelentette, hogy nyeresége 23 százalékkal bővült a második negyedévben, miközben a költségei csökkentek, befektetési banki üzletága pedig növelte profitabilitását.

 Egy kis háttér…

A UBS öt évvel ezelőtt jött létre a Union Bank of Switzerland és a Swiss Bank Corp. fúziójából. A cég részvényei jobban állták a sarat a gazdasági lassulás által sújtott bankszektorban, mint a versenytársaké. A UBS részvé-nyei ugyanis 2000 óta még min-dig 25 százalékos hozamot ter-meltek, miközben a Deutsche Bank befektetői 30, Credit Suisse invesztorai pedig 38 százalékos veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni, ha az osztalékokat és az árfolyamokat egyaránt tekintetbe vesszük. A UBS brókercégeinél elhagyta a PaineWebber és a Warburg neveket idén júniusban, ezzel sikerült a kissé összezavarodott befektetők számára egységes márkanevet kialakítania. A UBS 2000-ben vásárolta fel ugyanis a Paine Webber Group Inc.-t 11,5 milliárd dollárért, a londoni S.G. Warburgot pedig még a Swiss Bank szerezte meg 1995-ben. Versenytársainál kevésbé sújtot-ta a UBS-t az Enron botrány is. Ez a pénzintézet ugyanis 1997-ben ment keresztül egy komoly válságon rosszul kihelyezett hite-lei miatt, s ezután megtisztította portfolióját, ami sokat segített a mostani válsághelyzet idején.

Tiszta nyereség: 1,2 milliárd dollár

A zürichi pénzintézet tiszta nyeresége egyébként 1,64 milliárd svájci frankot, azaz 1,2 milliárd dollárt tett ki, ami jelentős növekedés az 1,33 milliárd svájci frankos tavalyi hasonló időszakban elért profithoz képest. A UBS eredménye az elemzőket is meglepte, akik most is a 2002-eshez hasonló adatot vártak, a Bloomberg körkérdésére mintegy 1,37 milliárdra tették előzetesen a svájci pénzintézet várható nyereségét.

„Bízunk abban, hogy a lefelé húzó erők ágazatunkban enyhülnek, minthogy az üzleti élet és a piaci környezet is kedvezőbbé válik, és így túl lehetünk a legnehezebb időszakon” – mondta a bank elnöke, Peter Wuffli egy szakmai újságíróknak tartott sajtókonferencián. Persze Wuffli egy svájci bankárhoz méltóan azért óvatosságra is intett, nem kívánt túlzott optimizmusának hangot adni.

Az adózás előtti nyereség (nem számítva az egyszeri hatásokat) ennek megfelelően éppen 14 százalékkal növekedtek a UBS befektetési banki divíziójánál. (Ebbe az üzletágba egyébként nem tartozik bele a private banking, azaz a leggazdagabb ügyfelekkel külön foglalkozó részleg.) A befektetési banki divízió tehát így is 1,1 milliárd frankkal járult hozzá a konszern profitjához. A vagyonkezelés 1,24 milliárd frankot hozott a banknak, ami 2,6 százalékos nyereségnövekedés eredménye. Ugyanakkor a globális szintű eszközök mozgatása nem hozott komoly profitot, mindössze 89 millió frankot termelt – ám ez is 24 százalékos, vagyis igen komoly nyereségnövekedés eredménye.


Európa legnagyobbja lett tavaly a UBS


A UBS ROE-mutatója, azaz a tőkearányos hozam, amely a profitabilitás egyik legfontosabb mutatója 15,7 százalékra emelkedett a második negyedévben. Ez a tavalyi 12,8 százalékos adathoz képest szintén komoly előrelépés.

A UBS részvényárfolyama egyébként mindennek megfelelően 31 százalékkal emelkedett a második negyedévben, ami a legnagyobb arányú növekedés 1998 vége óta. A UBS eszközértékét, mérlegfőösszegét tekintve tavaly vette át az első helyet az európai bankok sorában a Deutsche Banktól. Piaci kapitalizáció, azaz tőzsdei érték tekintetében pedig csak két brit pénzintézet, az HSBC Holdings Plc és a Royal Bank of Scotland Group Plc előzi meg az alpesi ország legnagyobb bankját.


A tőkepiac is fellendült


A Bloomberg elemzése kitér arra is, hogy a UBS versenytársai, a német Deutsche Bank AG és a svájci Credit Suisse Group is profitált a második negyedéves költségcsökkentési akciókból, illetve a kötvény- és részvénypiacok felfelé irányuló tendenciáiból. Az európai benchmarknak számító Dow Jones Stoxx 50 Index például 14 százalékkal emelkedett a vonatkozó időszakban, s ennek köszönhetően emelkedtek például a UBS hagyományos, nagyobb üzletágai is – tájékoztatott Wuffli.

A UBS sikerei mögött a tőzsdék felívelése húzódhat meg a Bloomberg szerint. Az értékpapírcégek által beszedett díjak és jutalékok 27 százalékkal növekedtek az év első három hónapjában, és elérték a 9,9 milliárd dollárt. Ez a legnagyobb emelkedés 2000 első negyedéve óta a Freeman & Co., a Wall Street-i konzultáns cég adatai szerint.


A versenytársak is profitáltak


A frankfurti székhelyű Deutsche Bank sem maradt ki a tőzsdei üzletből: tiszta nyeresége a pénzintézet bejelentése szerint több mint megkétszereződött a második negyedévben. Mindez elsősorban a drasztikus leépítéseknek köszönhető: 14 ezer 470 állást szüntetnek meg a német banknál. Ugyanakkor a részvénykereskedelem is növekvő arányban járult hozzá a jövedelmekhez.

A költségcsökkentések segítették a második legnagyobb svájci bankot is: a Credit Suisse 1,3 milliárd svájci frankos profitról számolt be a második negyedévben, ami e cégnél még fontosabb volt, hiszen tavaly ugyanebben az időszakban veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a pénzintézet.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik