Belföld

Kevés az érdeklődő a román olajtársaság privatizációja iránt

A román kormány aggódik amiatt, hogy a Petrom román állami olajtársaság privatizációja iránt nem mutatnak majd igazán érdeklődést a nagy nemzetközi társaság - írta pénteken a román gazdasági sajtó hazai és külföldi szakértők véleményét idézve.

Bukarestben a héten jelentették be, hogy a román kormány döntése értelmében a Petrom részvényeinek 34-35 százalékát ajánlják fel megvételre stratégiai befektetőnek, és a vásárló ezt követően tőkeemeléssel jut majd 51 százalékos többségi részesedéshez.

A román sajtóban megszólaló szakértők szerint ez a döntés sokkal inkább a nemzetközi olajpiac másodrendű szereplőinek szól, nem az igazán nagy nemzetközi társaságoknak.

A szakértők szerint a nagy stratégiai befektetők rendelkeznek megfelelő anyagi eszközökkel ahhoz, hogy azonnal megvegyék a Petrom részvényeinek 51 százalékát, s nem szívesen bajlódnak azokkal a komplikációkkal, amelyek rendszerint a tőkeemelést kísérik. „Az ilyen bonyolult eljárásokhoz inkább hozzászoktak az olajpiaci másodrangú szereplő, amelyek akár egy román partnerrel társulva abban érdekeltek, hogy az első lépésben kifizetett kisebb összeggel jussanak a Petrom feletti ellenőrzéshez” – vélték a román szakértők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik