Zágrábban múlt csütörtökön, a horvát és a magyar miniszterelnök jelenlétében írták alá az INA egynegyedének privatizációjáról szóló
szerződést. Az aláírás kapcsán Hernádi Zsolt azt hangsúlyozta: a magyar gazdaság-történet nem ismer olyan hazai céget, amely akkora tőkeexportot hajtott volna végre. Mint mondta, ráadásul a térségben eddig nem nagyon volt lezárult, állami olajprivatizáció, hiszen a Slovnaftban lévő tulajdonrészüket sem a szlovák kormánytól, hanem a menedzsmenttől vásárolták meg.
A téma kényességét jól mutatja, hogy az INA magánosítási folyamatát sokan megpróbálták átpolitizálni, és meglehetősen negatív hangvételű cikkek jelentek meg róluk a helyi sajtóban. Ez a nyomás az utolsó héten, az árajánlatok nyilvánosságra kerülése és a kormány döntése között eltelt időszakban, igencsak felerősödött.
A helyi ellenzék is offenzívába lendült: azt követelték, hogy a horvát kabinet állítsa le a privatizációt, mivel információik szerint a Mol speciális jogosítványokat követel magának az INA-ban. Ivica Racan kormánya azonban mindvégig igen határozottan visszautasította az ilyen jellegű támadásokat, és megkérte a Mol vezetőit, hogy az aláírást követően a szerződés minden részletét tárják a horvát parlamenti képviselők elé. A Mol mindig is transzparens vállalatként működött, így ebben maximálisan partnere a helyi kabinetnek.
A félmilliárd dollárt is meghaladó vételár kapcsán az elnök-vezérigazgató elmondta: a jóval kevesebbet ajánló OMV minden bizonnyal máshogyan számolt, mint a Mol. Mivel az INA teljesen állami tulajdonban lévő, és így nem átlátható vállalat, a részvényelemzők soha nem láthattak bele a cég könyveibe olyan részletességgel, mint ahogyan azt a vevőjelöltek megtehették.
Eleinte mindhárom pályázó cég – az orosz Rosznyeft is, amely végül visszalépett – eltérő dolgokat adott hozzá, és vett el a szerződéstervezetből, a horvát kormány azonban közös nevezőre hozta az ajánlatokat, így az eltérő feltételrendszerekkel már nem lehetett nagyon tovább taktikázni. Meg kellett tehát adni azt az árat, amelyet az INA megér a Molnak, és amelyet a horvát kormány remélhetőleg nem tud visszautasítani. Alaposan átvilágították a céget, és pontosan annyit fizetnek a horvát olajtársaságért, amennyit reálisnak gondolnak. Hernádi szerint az OMV vagy nem látta a tényleges értéket a cégben, vagy az ennek megfelelő összeget nem akarta megadni.
A lehetséges szinergiákra is kitért Hernádi Zsolt. Mint mondta, például cégük jelenleg számos kútépítési engedéllyel rendelkezik Horvátországban, s most meg kell hozniuk azt a döntést, hogy érdemes-e Mol-logóval rendelkező kutakat építeniük. A szinergiák egyébként szinte minden területen érvényesülnek majd. Az upstream, azaz kutatási, kitermelési üzletágban teljes a hasonlóság a két cég között, ugyanolyan irányvonalat követnek.
Az INA jelenlegi számai azt mutatják, hogy éppen ez a terület rendelkezik a legnagyobb pénzteremtő képességgel, ám hosszabb távon látni kell, hogy a vállalat értékében a downstream üzletág – azaz a finomítás, illetve a kis- és nagykereskedelem – tölti majd be a jelentősebb szerepet. A kiskereskedelmi üzletág óriási potenciált tartogat, itt azonban markáns fejlesztésekre van szükség.
Ugyancsak korszerűsíteni kell az INA két finomítóját, hogy a megnövekedett kapacitásokat hatékonyan leköthessék. A rijekai tengerparti finomító ugyanakkor hatalmas lehetőség: a finomítói termékek ezen keresztül azonnal elérhetik a mediterrán térség piacait.
Az interjú teljes szövegét a Figyelő 30. számában olvashatja.
