Belföld

Globális felmelegedés – fesztivál

A magyar felnőtt lakosság 4-5 százaléka vonzódik saját neméhez - állítja Ferenczy István, a Szivárvány Misszió egyik vezetője. Sokan közülük még nem vállalják nyíltan a másságukat, de az évente megrendezett Meleg Büszkeség Napi Felvonulást többnyire ők sem hagyják ki.

A nagy meneteléssel egyébként egy harmincnégy évvel ezelőtti eseményre, a Stonewall-lázadásra emlékeznek. Stonewall egy meleg kocsma New Yorkban, amelynek látogatói annak idején rendszeres rendőrségi zaklatásnak voltak kitéve. Egy különösen durva igazoltatás során fellázadtak és barikádokon vették fel a harcot a rendőrséggel – tulajdonképpen ez volt az első eset a történelem során, hogy a melegek kollektívan felemelték szavukat a megkülönböztetés ellen. Az első emlékfelvonulás természetesen New Yorkban volt, mára pedig már a világ számos nagyvárosában – így Budapesten is – évről évre karneváli hangulatú fesztivállal emlékeznek Stonewallra.


Globális felmelegedés – fesztivál 1

Berlini felvonuló. Büszke emlékezők.

“Az elmúlt évek hazai összejöveteleire a társadalom nagy része előítélettel, a sajtó néhány bátortalan híradással reagált, ám úgy tűnik, ezen már túlvagyunk” – vélekedik a több homoszexuális és leszbikus szervezetet tömörítő Szivárvány Misszió vezetője. Érdekes módon a kisebb-nagyobb botrányok nem is ezen esemény kapcsán “képződnek”, hanem olyan rendezvényeken (például a Sziget Fesztiválon) ahol a melegek úgymond integrálódnak egy nagyobb közösségbe. A július 3-6. között lezajlott nyolcadik meleg és leszbikus fesztivál előtti hangulatot azonban jól jellemezte, hogy felröppent a hír: egyes polgári körök július 5-én “ellen” felvonulást terveznek az Andrássy úttól a Tabánig vezető zenés “séta” idején. (Az érintettek ezt közleményben cáfolták.) “Végső soron ez is egy a nyári programot színesítő budapesti kulturális fesztiválok közül” – vélekedik Ferenczy, amit alátámaszt az is, hogy a programsorozat központi helyszíne az a Művész Mozi volt, amely egyúttal megfelelő technikai lehetőséget biztosított egy “igazi” filmfesztivál lebonyolítására. A főváros “fogadókészségét” jelezte, hogy tavaly Demszky Gábor főpolgármester nyitotta meg a fesztivált, ám mivel az idén egy külföldi meghívás miatt nem tudott eleget tenni a hasonló felkérésnek, szerepét ezúttal Joke Swiebel, az Európai Parlament holland képviselőnője vette át. Közvetlenül a megnyitó után került vetítésre a By Hook Or By Crook című amerikai film, amely leginkább az Éjféli cowboy női változataként aposztrofálható. Ezzel egy időben nyílt meg a Kópia Kávézóban az a kiállítás, amely Fábián Évi fotóit mutatta be leszbikus párokról és házi kedvenceikről. Pénteken került sor az első magyar meleg emlékmű megkoszorúzására a Kerepesi úti temetőben, de jegyet válthattunk egy önismereti pszichodráma színházba is a Nemzetközi Női Akadémián, illetve megtekinthettük a New York-i Evolutionary Girl’s Club művészcsoport videóinstallációit az Underground Caféban.

 Rómától Manchasterig

A fesztivál nemzetközisége meglehetősen fontos a szervezők számára, ezért olyan esemé-nyekkel is igyekeztek “feldobni” a programsorozatot, mint az Első Budapesti Nemzetközi Meleg Férfi Kosárlabda torna, amelyen két-két párizsi és amszterdami, illetve egy-egy müncheni, berlini, münsteri és magyar csapat vett részt. A nyári “meleg” hullám egyébként a napokban a római gaypride-on indult, majd a budapestivel egy időben ren-dezett kölni, azután a július 11-13. között meghirdetett müncheni eseményen folytatódik. A bécsi hasonló felvonuláson becslések szerint százezernél is többen vettek részt, míg a tavalyi kölni EuroPride 1,3 millió látogatót vonzott. A fő attrakciót az idén Manchesterbe költöztették, az augusztus 15-25-ig tartó esemény magában foglalja a város saját meleg fesztiválját, a Mardi Gras-t is. Ekkor rendezik többek között az EuroPride Nemzetközi Úszóversenyt is, amelyre a Brit Nemzetközösségi Játékok egyik helyszínén, az Aquatics Centerben kerül sor.

A szombati nap fő eseménye a Felvonulási térről induló Meleg Büszkeség Napi Felvonulás volt, amely a Tabánban ért véget majális hangulatú zenés műsorral és piknikkel. Este a Millennium Szalonban Rainbow Partyra várták az érdeklődőket – a szivárvány a melegek szimbóluma -, ahol látvány-show és traveszti műsor után az est fénypontjaként kisorsoltak egy utat az amszterdami gaypride-ra.
“Mindez azt mutatja, hogy a másságot képviselő szervezetek közötti rivalizálás megszűnőben van” – mondja Ferenczy István, mi több a társadalmi szervezetek mellett egyre több cég vállalja nyíltan a melegek támogatását. Ennek némiképp ellentmond, hogy idén nem jártak sikerrel a Rako óvszergyártóval folytatott szponzori tárgyalások, ám ez a fesztivál 5 millió forintos büdzséjét lényegében nem befolyásolta – állítja a Szivárvány Misszió vezetője. A kulturális eseményeken 2-3 ezer résztvevőt, a felvonuláson ennek többszörösét “saccoló” főszervező szerint a nullszaldóra tervezett programsorozat gazdaságilag csak akkor lesz vonzó a cégek számára, amikor, vélhetően a közeljövőben, a Misszió közhasznú társasággá alakul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik