Belföld

A kötelezőkön kívül szépirodalomként csak A Gyűrűk Urát olvassák a magyar középiskolások?

Petőfi Sándor a legkedveltebb magyar költő a 10-12. évfolyamos középiskolások körében, a diákok második helyen Ady Endrét említették, míg a képzeletbeli dobogó harmadik lépcsőjére József Attila került - tartalmazza a Felvételi Információs Szolgálat MTI-hez eljuttatott felmérése.

Az országos, nagymintán készült, nem reprezentatív felmérés során 414 iskolában több mint 26 ezer diákot kérdeztek meg. A kérdőívet kitöltők 86 százaléka legalább egy költőt vagy írót megjelölt kedvenceként. A tanulók 55 százaléka említette kedvelt szerzőjeként Petőfit, Adyról ugyanezt a diákok 38 százaléka mondta. József Attila 24 százalékot ért el.

A diákok negyedik helyre sorolták Arany Jánost (21 százalék), akit Radnóti Miklós, Jókai Mór követett. A Himnusz szerzője Kölcsey Ferenc a hetedik lett. Az első tízbe bekerült Csokonai Vitéz Mihály, Vörösmarty Mihály, Móricz Zsigmond.

A Nobel-díjas Kertész Imre a tizennyolcadik, de ott van húszas listán Márai Sándor, Rejtő Jenő is. A külföldi írók közül leggyakrabban Shakespeare, Tolkien, Poe és King nevét jelölték meg a tanulók.

A kedvenc szépirodalmi művek közül első helyre a Rómeó és Júlia került a diákok rangsorában, amelyet a tanulók 19 százaléka említett. Shakespeare klasszikusa után a tanulók az Egri csillagokat, Az ember tragédiáját és Bánk bánt említették legkedvesebb olvasmányaik között. A tízes toplistán szerepel még az Aranyember Jókaitól, Molnár Ferenc műve, a Pál utcai fiúk. Felkerült a listára A kőszívű ember fiai, a Toldi és a Himnusz is.

A középiskolások a nem hivatalosan kötelező olvasmányok közül egyedül Tolkien a Gyűrűk ura című könyvét említették. Ugyanakkor a felvételizni szándékozó középiskolások 39 százaléka egyetlen szépirodalmi alkotást sem említett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik