Belföld

Dimenzió csoport: adóköteles az önkéntes nyugdíjpénztárból kivett összeg

A Dimenzió Egyesület nyugdíjpénztári ágazata a 10 éves kötelező várakozási idő leteltével azt javasolja tagjainak, hogy az adó- és járulékfizetési kötelezettség miatt fontolják meg, kiveszik-e egy összegben vagy részben az 1993 júliusa óta számlájukon összegyűlt pénzt.

Bíró Gergely, a Dimenzió Biztosító és Önsegélyező Egyesület befektetési igazgatója elmondta, hogy az adó- és járulékfizetési kötelezettség azokra vonatkozik, akik a 10 év elteltével, de még a nyugdíjkorhatár elérése előtt akarják kivenni megtakarításukat. Hozzátette: az önkéntes nyugdíjpénztárnak 27 ezer tagja van és 23 milliárd forint vagyont kezel.


Bíró Gergely közölte: a 10 éves várakozási idő letelte az ágazat tagjainak mintegy egyharmadát és az ágazatban kezelt vagyonnak is mintegy egyharmadát érinti. Elmondta: a szóban forgó tagoknak átlagosan 1,2-1,3 millió forint összeg van a számlájukon, amelyből az adó- és járulékfizetést követően ennek a 70 százalékát kaphatják meg. Az önkéntes nyugdíjpénztári tagok számláján lévő pénz 60 százaléka a befizetett díjból, míg 40 százaléka az elért hozamból adódik.


Míg az elért hozamot nem terheli semmiféle adó- és járulék addig a befizetett díjrész után kivét esetén személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást kell fizetni akkor, ha a tag nem érte el a nyugdíjkorhatárt. A Dimenzió kalkulációja szerint a befizetett díjrész négyötödét a munkáltató egyötödét pedig a tag állta az elmúlt évek során.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy míg 1997-ben 260 önkéntes nyugdíjpénztár működött Magyarországon, addig ma már csak 83. A piac ugyanis méretgazdasági okokból az elmúlt években konszolidálódott. Az önkéntes nyugdíjpénztáraknak 1,2 millió tagja van és 381 milliárd forint megtakarítást kezelnek. A Dimenzió Egyesület önkéntes nyugdíjpénztár ágazatában egy tagnak átlagosan 850 ezer forint van a számláján, ami háromszorosa a piaci átlagnak.

Bíró Gergely az eseményen elmondta, hogy 1997 és 2002 között megvizsgálták az önkéntes pénztárak esetében a fedezeti tartalék nettó hozamrátáját, azon önkéntes nyugdíjpénztárak esetében, amelyek legalább 10 milliárd forint vagyonnal rendelkeztek. A 8 pénztár átlaghozama ezen időszakban 13,96 százalék volt, míg a Dimenzió csoport esetében 18,47 százalékot tett ki. Ebben az időszakban az infláció éves átlagra lebontva 10,27 százalék volt, míg hazai részvénybe történő befektetés esetén az átlaghozam 6,5 százalék volt, míg külföldi részvény esetében 5,3 százalékot eredményezett.

Az eseményen elhangzott, hogy a Dimenzió, akárcsak más nyugdíjpénztárak különböző ajánlatokkal szeretné elérni, hogy minél kevesebb tagjuk vegye ki részben vagy egészben a kötelező várakozási idő leteltével a számláján lévő pénzt. A Dimenzió Biztosító és Önsegélyező Egyesület két másik nonprofit szervezettel, a Dimenzió Magánnyugdíjpénztárral és a Dimenzió Egészségpénztárral alkot stratégiai szövetséget. A Dimenzió csoportnak összesen 40 ezer tagja van, s több mint 37 milliárd forint közös vagyonnal rendelkezik. A Dimenzió csoport egészségpénztárának 12 ezer tagja és 1,5 milliárd forint vagyona, míg a magánnyugdíjpénztárnak 11 ezer tagja és 5 milliárd forint vagyona van.

A tagok között jelentős átfedés van, mivel az egészségpénztárnak és a magánnyugdíjpénzárnak csak 2-2 ezer olyan tagja van, amelyik nem csatlakozott például az önkéntes nyugdíjpénztárhoz vagy a másik szervezeti egységhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik