Belföld

László Csaba a folytatódó dezinflációról

A folytatódó dezinfláció alátámasztja a kormány és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közös gazdaságpolitikáját - mondta László Csaba szerdán. A pénzügyminiszter szerint csak a fiskális és a monetáris politika együttműködése mellett lehet ismét egészséges növekedési pályára állítani a magyar gazdaságot.

Mindezt annak kapcsán hangsúlyozta László Csaba, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedvező adatot közölt a fogyasztói árak májusi alakulásáról. A KSH szerint az infláció májusban egy hónap alatt csupán 0,3 százalékkal és egy év alatt 3,6 százalékkal nőtt.

A pénzügyi tárca vezetője úgy véli, hogy a kedvező inflációs adatok a vállalati szférában egyre jobban beépülnek a döntéshozatalba. Egyre mérsékeltebbek az inflációs várakozások, amelyek elősegítik a dezinfláció folytatódását. Az árak lassabb emelkedése elősegíti a reálbérek növekedését, ami az adócsökkentésekkel együtt lehetővé teszi, hogy a magyar vállalkozások óvatos bérpolitikával javítsák nemzetközi versenyképességüket.

A pénzügyminiszter szerint az év második részében némiképp emelkedhet ugyan a 12 hónapra vetített inflációs ráta, de a kormány és a jegybank együttműködése révén az inflációs célok teljesítését nem fenyegeti veszély.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik