Ezért is szívesen ejti útba a nosztalgikus vulkánokat, melyek lábánál, a hajdani Pannon beltenger egyik szélvédte öblében – ismét kis túlzással – a magyar borvilág egyik centruma található, nevezetesen Gyöngyöstarján.
Gyöngyöstarjáni Sárgamuskotály 2002, Lukács Pince
E szép faluban, mely tényleg ősidők óta borozgat – és ahol van egy bő fél kilométeres egyenes ágú pince, a Haller-pince -, meghökkentően szép borok fakadnak úton-útfélen. (Szőke Mátyás, Németh Attila, a Ludányiak, Lukács Pince). Lukácsék most kezdenek, kézműves borászkodást művelő, precíz őstermelők ők, boruk leginkább a gyöngyösi főtérről nyíló vinotékában érhető el ezer forint alatt. Érdemesek a figyelemre, boruk barackossága a tokaji sárgamuskotályokra emlékeztet.
A sárgamuskotály (muscat lunel, muscat de frontignan, moscato bianco, Gelbermuskateller, Bárzsing, Honi muskotály, Irmes, Jószagú) jó szagú szőlő, nálunk őshonos, nagyszerű világfajta, állítólag a darazsak kedvence, a tarjáni hegyközségben van belőle vagy 24 hektár. A sárgamuskotály szeret itt, mert a mátrai klíma kontinentális szinuszgörbéje, az Alföldről és Afrikából betóduló forróság és a hűvös északi éj váltakozása megőrzi benne úgy az illatokat, mint a savakat, és magas cukorfokokat generál benne.
A tarjáni kötött agyagos talajú Diós-dűlőről szüretelt borunk erénye, hogy nem édes-gejl. Jól eltalált egyensúlyt alkot benne a szép savszerkezetre támaszkodó, nem túltengő édesség (5 gramm/liter maradékcukor) és a magas, 13,1 százalékos alkohol. Legfőbb ereje meghökkentő, világító, fajtajelleges kajszibarack illata-íze, némi fruttis-cukorkás felhanggal. Keleti fűszereket (gyömbér, curry), gyümölcskörítéseket, narancsot is, sőt narancsos kacsát, vagy almával sült csirkét, gyümölcssütiket, réteseket biztos nem fogad rosszul ez a meglepően komoly, baracknyílás idején fogyasztandó bor, melynek szőleje csemegeként is fogyasztható egy ételsort megkoronázandó.
