Belföld

Huzavona a szovátai fürdővállalat privatizációja körül

Nem lenne jó, ha szovátai fürdővállalat privatizációja ügyében hozott román legfelsőbb bírósági ítéletből bárki azt a következtetést vonná le, hogy Erdélyben nem kell beruházni - nyilatkozta csütörtökön az MTI-nek Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.

Az RMDSZ elnöke szerint “a múlt privatizáció és külföldi tőke ellenes szemléletének hordaléka” az a bírósági döntés, mely közel két évvel a magánosítási szerződés aláírása után kimondta, hogy a privatizációs folyamatot fel kell függeszteni.

A szovátai fürdővállalat körüli huzavona rosszat tesz Romániának, mert ezáltal azt üzeni, hogy az ország gazdaságában nincs biztonság, a magánosítás területén minden bizonytalan. Ugyanakkor nem szeretném, ha az eset kapcsán ez az üzenet fogalmazódna meg Magyarországon – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke az MTI-Eco szerint.

Markó úgy vélte, hogy a történtek azt bizonyítják, hogy miközben Romániában a nyilatkozatok szintjén támogatják a külföldi tőke bejövetelét az országba, a háttérben még ezzel ellentétes erők is működnek.

Annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a szovátafürdői privatizációt az említett erők nyomása és legfelsőbb bírósági ítélet sem tudja felborítani, hiszen az óta az Állami Vagyonkezelő és Privatizációs Ügynökség már állást is foglalt, miszerint továbbra is érvényesnek tekinti az ítélet előtt már lezárt magánosítási szerződést, s szó sincs arról, hogy megpróbálnák a folyamatot valamiképpen visszafordítani.

A román bíróság még nem értesítette a Salinát

A román legfelső bíróság még nem értesítette döntéséről a szovátai gyógyfürdőt működtető magyarországi érdekeltségű vállalatot, a Salina Investet, amelynek többségi tulajdonosa a Danubius Hotels Rt. Erről Betegh Sándor, a Danubius Hotels Rt. vezérigazgatója nyilatkozott csütörtökön, miután a román legfelső bíróság szerdán jogerős ítéletben kimondta, hogy fel kell függeszteni a szovátai fürdővállalat magánosítási folyamatát.

A vezérigazgató elmondta: 2001. május 18-án írta alá több magyar cég a magánosításról szóló szerződést, öt nappal később az illetékes román bíróság azonban úgy döntött, hogy fel kell függeszteni a magánosítási folyamatot. Ez ellen a román állami vagyonkezelő ügynökség (APAPS) fellebbezett, amit most jogerősen elutasított a román legfelső bíróság.

A román állami vagyonkezelő ügynökséget képviselő jogász, Frunda György korábban úgy nyilatkozott: a román legfelső bíróság ítéletének nem lehetnek jogi következményei. Betegh Sándor szavai szerint egy évvel korábban a román szenátus által felállított bizottság szabályszerűnek találta a privatizációs folyamatot.

A Salina Investben jelenleg 57 százalékos részesedéssel rendelkezik a Danubius Hotels Rt. és 43 százalékkal a Corvinus Rt. Betegh Sándor elmondta: a legfelső bíróság döntése ellenére a fürdőkomplexum rekonstrukciós munkálatai tovább folytatódnak. Hozzátette: a jövő héten adják át a szálloda első három emeletét, június közepére készül el a teljes hotel és várhatóan a nyár végére már a gyógyászati részleg is kész lesz. Így már húsvétra várják a vendégeket – tette hozzá a vezérigazgató.

A Danubius Rt. a privatizációról szóló szerződésben arra vállalt kötelezettséget, hogy két év alatt 5,1 millió dolláros tőkeemelést hajtanak végre a gyógyfürdőben, amelyet felújításra fordítanak. Betegh Sándor közölte: 4,1 millió dolláros befektetés valósult meg eddig. A vezérigazgató szerint a teljes beruházás várhatóan 10-11 év alatt térül meg.

Az ügy háttere

A szovátai fürdővállalat privatizációjáról szóló szerződést 2001. május 18-án írta alá a Salina Invest Társaság és a román államot képviselő APAPS. A Salina megvásárolta a fürdővállalat részvényeinek 82 százalékát, és így főrészvényessé vált.

A vételár 1,9 millió dollár volt; emellett az új tulajdonos kötelezettséget vállalt arra, hogy két éven belül 5,1 millió dollárt fektet be a fürdőtelep felújításába. A Salina Invest Társaságot a magyarországi Corvinus Rt., a Danubius Rt., a Civis Rt., az Aktív Konferencia Rt., az Alfa Invest Kft., valamint a csíkszeredai Öcsi Fuel Kft. hozta létre 2000 novemberében.

Forrás: Romániai Sajtófigyelő

Ajánlott videó

Olvasói sztorik