Belföld

Warhol Pesten – A szitanyomás mestere

Csaknem egy hónapon át látható a pop-art legnevesebb képviselője, Andy Warhol munkáiból rendezett kiállítás Budapesten.

A modern képzőművész transzvesztitákról készült szitanyomatai április 7-től az Ateliers Pro Arts művészeti központban tekinthetők meg a Magyar művészek versenyben Warhollal című sorozat részeként, amelynek keretében ezúttal például Bak Imre és Fajó János “versenyez” közös tárlaton az amerikai alkotóval.


Warhol Pesten – A szitanyomás mestere 1

Bak Imre és Fajó János kompozíciója. Versenyben Warhollal.

Andy Warhol 1928. augusztus 6-án született a pennsylvaniai Pittsburghben, Andrew Warhola néven. A Szlovákiából bevándorolt rutén család harmadik gyermeke 1949-ben költözött New Yorkba. Kezdetben reklámgrafikákat és különféle képi illusztrációkat készített a Glamour, a Vogue és a Harper’s Bazaar című lapoknak, de tervezett színházi díszleteket, könyvjelzőket, üdvözlőlapokat, sőt női cipőket is.


Warhol Pesten – A szitanyomás mestere 1

Andy Warhol nyomata. Transzvesztita széria.

Első kiállítását 1952-ben rendezte a neves amerikai író, Truman Capote műveihez készített rajzaiból. A hatvanas évek elején kezdett festeni. Selyem-szitanyomásos technikával készítette híres, a nyugati aukciókon ma már több millió dolláron forgó szerigráfiáit Marilyn Monroe-ról, Jackie Kennedyről, Mick Jaggerről, Elvis Presleyről, Mao Ce-tungról és Leninről.

Manhattani stúdióját 1963-ban nyitotta meg, Factory néven. Ebben az időszakban kezdett komolyan foglalkozni a filmezéssel is: 1969-ben Interview címmel havonta megjelenő filmes folyóiratot indított. Filmjei a New York-i underground klasszikusai lettek, ő maga pedig a műfaj kulcsfigurájává vált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik