Kormányokon és bankvezéreken átívelő nyomozási és szakértői vizsgálatok végeláthatatlan történetévé kezd válni a Postabank konszolidációja,
melyben – egyre inkább úgy tűnik – nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal. Míg a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) szakértői az Orbán-kormány utasítására indított és soha le nem zárt vizsgálatban, úgy hírlik, azt állapították meg, hogy az érintettek a szükségesnél több pénzt fordítottak a konszolidációra, a Figyelő információja szerint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) április közepére lezáruló vizsgálata lényegében nem talál semmi kivetnivalót a bank pénzügyi helyzetének rendezése körül.
A Workout szerepe
A Kehi-jelentés információink szerint leginkább a Postabank konszolidációjára létrehozott egyik cég, a Workout Kft. működését kérdőjelezi meg, melynek nyomán állítólag mintegy 30 milliárd forinttal nőtt az összesen 152 milliárdos konszolidációs költség. A Postabank-menedzsment a fent említett válaszban állítólag arra hívta fel a figyelmet, hogy valójában 19 milliárdos „növekményről” lehet beszélni, hiszen a bank könyveiben 30 milliárd forinton nyilvántartott eszközök 11 milliárdos értéken kerültek át a Workouthoz.
A kételkedők számára éppen az értékelések módja szolgáltathat érveket a konszolidáció mértékének megkérdőjelezéséhez. Az Auth-féle vezetés által túlértékeltnek minősített befektetések, hitelek leértékelésének módja ugyanis nem segíti a tisztánlátást. Ha például a Workouthoz, illetve a másik követeléskezelő céghez, a Reorg- Apport Rt.-hez került befektetések, követelések némelyikét az így meghatározott alacsony könyv szerinti ár körül értékesítették, az „csak” jogilag támadhatatlan. Nem oszlatja viszont a kételyeket azt illetően, hogy ez az alacsony szint adott esetben valóban a piac értékítéletét tükrözte, vagy éppen egy baráti alku eredményének tekinthető. Az ár alatti értékesítés pedig csorbítja az államkasszát. Auth Henrik e témát illetően viszont úgy nyilatkozott lapunknak, hogy nincs jelentősége az átadás során alkalmazott árnak, mivel az ügylet állami cégek között valósult meg, és valójában mindegy, hogy hol jelentkezik az árbevételen esetlegesen keletkező nyereség vagy veszteség, mert az így is úgy is a költségvetésbe folyik be.
Az ügyben eddig leginkább Auth Henrik, a Postabank konszolidációját levezénylő ex-vezérigazgató, jelenlegi jegybanki alelnök neve került előtérbe. A pénzügyi szakember megkérdőjelezte a Kehi jelentésének szakszerűségét, mondván: készítői „nem voltak pénzügyi szakemberek, és még csak alapvető banküzemtani ismeretekkel sem rendelkeztek”. Éppen ezért annak megállapításait szakmailag megalapozatlannak tartja. Ezzel szemben a neki véleményezésre megküldött számvevőszéki jelentéstervezet tartalmával már egyetért, és annak nyilvánossá tételét a Kehi-jelentés közkinccsé tételével együtt szorgalmazza.
A helyzetet csak súlyosbítja, hogy míg az ÁSZ-anyag egyelőre nem készült el, addig a Kehi elemzése annak idején nemcsak Auth Henrikhez, hanem az Orbán-éra több kormányzati és állami vezetőjéhez is eljutott. Ők viszont a hűtlen kezelést, valamint állami vezetők büntetőjogi felelősségét is felvető vizsgálati anyagot „elengedték a fülük mellett”, és még csak meg sem kíséreltek rendőrségi úton az igazság nyomára bukkanni.
A konszolidáció mértékét megkérdőjelező vizsgálatot az Orbán-kormány megfigyelők szerint „elfektette”, és szigorúan titkossá minősítette. A mind ez idáig pihenő dokumentumok a múlt héten kerültek Keller Lászlóhoz, a szocialisták közpénzügyi államtitkárához, aki az azokban talált megállapításokra alapozva viszont már ismeretlen tettesek ellen tett feljelentést a hatóságoknál. Auth szerint azonban a jelentés értelmezhetetlen a Postabank által akkoriban elkészített 60 oldalra dagadó válasz nélkül, melynek nyilvánossá tételét egyébként szintén szorgalmazza.
Ütközéspont
Hogy valójában melyik jelentésben van az igazság, azt valószínűleg csak a Princz-, illetve az Auth-féle menedzsment tudhatja. Egy biztos: mindenképpen az adófizetők állják a számlát, amelyet az ügy mostani újbóli fellángolása csak tovább növelhet. Az éppen eladósorban lévő, őszi privatizációnak elébe néző pénzintézet elérhető vételárát ugyanis a konszolidáció megkérdőjelezése szinte biztosan csökkenteni fogja.
„Aki ügyfélállományt akar vásárolni, annak túl drága a Postabank” – mondta Király Júlia, a hitelintézet elnöke. Akkor még szinte teljes csend honolt a belpolitikában, és úgy tűnt, nincs akadálya annak, hogy a Postabank olyan vevőre találjon, aki hajlandó azt szőröstül-bőröstül megvenni, és nem pusztán „mazsolázni” belőle.
Ma már nem ilyen egyértelmű a helyzet. Úgy tűnik, a hazai két meghatározó politikai erő ezúttal a Postabankban találta meg azt a remek támadási felületet, melynek mentén egymásnak eshet, nem igazán törődve azzal, hogy közben – megtépázva a pénzintézet maradék hírnevét – alaposan leverik az árat.
