Belföld

Grespik: a MIÉP gondjait Papolczy távozása sem oldaná meg

A Magyar Igazság és Élet Pártjában reformfolyamatot sürgetők csoportja arra a következtetésre jutott, hogy Csurka Istvánnak távoznia kell az elnöki posztról – nyilatkozta Grespik László, a csoport szóvivője hétfőn. Csurka István pártelnök nem tart pozíciója megrendülésétől. Szerinte a mozgolódás a hátterében "globális körök és belső erők" egyaránt találhatók.

Grespik László tegnap a Népszabadságnak számolt be először az ellentábor létezéséről. A MIÉP belső ellenzékének tagjai “érettségi találkozó” néven eddig két megbeszélést tartottak. Az elsőn, amelyet december 14-én rendeztek, 20-25 ember vett részt, köztük országos és megyei MIÉP-vezetők, valamint a párt több tagja és szimpatizánsok. A csoportosulás a MIÉP demokratizálódásáról, dinamikussá tételéről, és főleg modernizálásáról tanácskozott. A Népszabadság értesülése szerint a MIÉP két elnökségi tagja, Bognár László és Rozgonyi Ernő volt parlamenti képviselő is részt vett az egyik gyűlésen. Grespik László az MTI-nek ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta. Megjegyezte, hogy nem MIÉP-tag, ezért a pártból nem lehet kirúgni, ugyanakkor van rálátása a pártnál folyó ügyekre.

Hangsúlyozta: ha a MIÉP 5,1 százalékot ért volna el, akkor most MIÉP-Fidesz-kormány irányítaná az országot. Mint mondta, a párt hívei abban reménykedtek, hogy Csurka István beviszi a pártot a parlamentbe. Az ellentábor szerint azonban az elnök az utolsó szöget verte be azzal a párt koporsójába, amikor bejelentette 100 képviselőjelölt második fordulós visszaléptetését a Fidesz javára.

A MIÉP többé nem egyszemélyes párt

Grespik László szavai szerint a tagok ma Gizi-pártnak nevezik a MIÉP-et, de a problémák akkor sem oldódnának meg, ha Csurka István élettársa és a MIÉP volt kampányfőnöke, Papolczy Gizella távozna a pártból. Úgy vélte, hogy a “felkészületlen és tehetségtelen” Papolczy országos kampányfőnökként “irtózatos mulasztásokat” követett el. Grespik László állítása szerint Papolczy Gizella szinte egy személyben rendelkezik a párt pénzei felett.

Mint fogalmazott, a párt létét veszélyezteti ez a viszony, amely kútba ejtette a Fidesszel köthető kormánykoalíciót is. Úgy látja, a MIÉP “többé nem egyszemélyes párt, és a parlamenti, majd az önkormányzati választás sikertelensége óta már nem Csurkától függ minden.”

– Felállt egy második vonal, amelyik képes a MIÉP-re jellemző eszméket képviselni és kormányzásra alkalmas módon végigvinni – mondta Grespik László, hozzáfűzve: Csurka István nyilatkozatával ellentétben a változást sürgetők nem „tökmagjankók.” A pártelnök és Győri Béla MIÉP-szóvivő szándékosan bagatellizál egy igen komoly kezdeményezést.

Csurka globális köröket sejt a háttérben

Csurka István, a MIÉP elnöke közölte: meglehetősen stabilnak érzi pozícióját a párt elnöki tisztségében.

– Nem adok nagy esélyt ezeknek a próbálkozásoknak, mert világosan látom, hogy azok a MIÉP megbénítására törő, kívülről szervezett akciók – fűzte hozzá.

A pártelnök szerint a háttérben “globális körök és belső erők” egyaránt találhatók.

Csurka leszögezte: elképzelhetetlennek tartja, hogy élettársa, Papolczy Gizella befolyása csökkenjen a pártban. A MIÉP belső ellenzékének szervezett fellépése véleménye szerint nem változtathatja meg a párt jelenlegi struktúráját, “mert az így helyes.”

Csurka István ugyanakkor úgy vélte, a szervezkedők célja, hogy a legnagyobb parlamenten kívüli, nagy tömegek mozgósítására képes párt ne tudja hatékonyan tudatni véleményét az EU-csatlakozás kérdéskörében, amely a következőképpen szól: “így nem.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik