Belföld

Nem vált be az állam által támogatott internetezés

Az államilag támogatott internet nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért az informatikai tárca az év elején felülvizsgálja a rendszert. A minisztérium a szolgáltatók nagyobb szerepvállalását szeretné elérni, miközben az állam nem akar az eddiginél többet költeni. Egyelőre azonban még az 1,3 milliárd forint is soknak tűnik, amit a tárca az internetes kedvezményre szánt.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) várhatóan januárban felülvizsgálja az államilag is támogatott internet-elérési csomagok rendszerét – tudta meg a Népszabadság. Mint azt Pataki Dániel, a tárca helyettes államtitkára mondta, a jövő év elején összesítik az első fél év eredményét, és annak tükrében döntenek arról, hogyan folytatódjon a kezdeményezés. Hozzátette, az bizonyosnak tűnik, hogy az állam nem növeli hozzájárulása mértékét, inkább a szolgáltatóktól számít a jelenleginél nagyobb támogatásra.

Az államilag támogatott internet-elérési lehetőséget augusztusban indította el az IHM, a Matáv, a Vivendi, a Hungarotel, a Monor Telefontársaság és az Emitel. Megállapodásuk szerint az állam percenként 0,77 forinttal támogatja az internetezéshez kötődő telefontarifákat, és a szolgáltatóknak is ugyanekkora percdíjcsökkentést kellett érvényesíteniük. Két új csomag jött létre: a havi tizenöt órás internet-hozzáférés 1550 forintba, a negyvenórás pedig négyezer forintba kerül. Ebben az évben – mivel csak augusztustól ketyeg az óra – az IHM 1,3 milliárd forintot szánt a célra, ám mint megtudtuk, ezt az összeget sem kell kifizetnie, mivel a kezdeményezést a vártnál kisebb érdeklődés övezte.

Indulásának első hónapjában, augusztusban országszerte 16 330-an fizettek elő az államilag támogatott internet-hozzáférési díjcsomagokra. A következő két hónapban lassult a növekedés, de az előfizetések száma szeptember végén meghaladta a 22 ezret, október 31-én pedig megközelítette a 27 ezret. A tizenöt órás csomag népszerűbb, mint a negyvenórás, hiszen az előbbit több mint kétszer annyian veszik igénybe. November végén a támogatott csomagok aránya a betárcsázós internethasználói körön belül hét százalékra nőtt az augusztusi 4,8-ről. A szolgáltatók vegyesen vélekednek az eredményről.
[Népszabadság]

Ajánlott videó

Olvasói sztorik