Belföld

Aláírták a MÁV munkavállalók kollektív szerződéseit

Megállapodott a kollektív szerződés 2003. évre szóló módosításáról Mándoki Zoltán, a MÁV Rt. vezérigazgatója és a négy reprezentatív szakszervezet vezetője pénteken éjszaka - tartalmazza a részvénytársaság szombati közleménye.

A megállapodásban rendezték a munkaidő mértékével, a munkaidő-beosztással, a munkarenddel, valamint a készenléttel kapcsolatos kérdéseket is. A közlemény szerint a kollektív szerződés meghosszabbítása mellett megállapodtak a 2003. évi jövedelempolitika legfontosabb pontjaiban, így a béreket illetően is.

Ennek értelmében a munkavállalók jövő évi keresetnövekedése két részből tevődik össze: egyrészt az 5 százalékos reformprémiumból, másrészt pedig az Országos Érdekegyeztető Tanács ajánlásának megfelelő 4,5 százalékos béremelésből. A dokumentum hozzáteszi: jövőre 2,6 százalékkal tovább csökken a napi teljes munkaidő, 39 óráról 38 órára, sőt egyes utazó munkakörökben (például mozdonyvezetők, jegyvizsgálók) még ennél is kevesebbre. Emelkedik az étkezési hozzájárulás, illetve növekszik a különböző önkéntes pénztárakba belépő munkavállalók részére nyújtott támogatás mértéke is. A közlemény arról is tájékoztat, hogy már korábban, december 4-én aláírták a négyéves együttműködési megállapodást a MÁV Rt. munkavállalóinak foglalkoztatásáról és bérezéséről, a munkáltatói és munkavállalói érdekek összehangolásáról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik