Belföld

Távozik a Vodafone első embere

A Vodafone vezérigazgatója, Christopher Gent szerdán bejelentette, hogy lemond a társaság vezetéséről, és a helyét július végén Arun Sarin, az amerikai Accel-KKR Telecom vezetője veszi át.

A világ legnagyobb mobilszolgáltatója, a Vodafone elnöke, Lord MacLaurin szerdán azt mondta, hogy a vezetőváltást már régebb óta tervezték, az megfelel a vállalat utódlási stratégiájának. A piacot mégis váratlanul érte a bejelentés, és a Vodafone részvénye esett, mert a befektetők gyanakodtak, hátha MacLaurin vagy Gent tud valamit, amit ők még nem. Arun Sarin alapfizetése 1,1 millió font lesz évente, és különféle más ösztönzőkre is számíthat.

Christopher Gent a Vodafone-t 1997 óta vezette, akkor a társaság piaci tőkeértéke 7,5 milliárd font volt – jelenleg 77 milliárd font, habár ez kevesebb, mint egyharmada a távközlési fellendülés közben két évvel ezelőtt elért csúcsnak. Gent jelentős tettei közé sorolják az amerikai AirTouchcsal való egyesülést 1999. januárban, 56 milliárd dolláros ügyletben, majd a német Mannesmann felvásárlását 2000. februárban, közel 180 milliárd euróért részvénycserével – az összeg a kétszerese volt az 1999. októberi első ajánlati árnak.


Sarin korábban már dolgozott a Vodafone vezetésében, egy darabig az után, hogy a korábbi cégét, ahol elnök-vezérigazgató volt, az amerikai AirTouch Communications mobilszolgáltatót a brit Vodafone felvásárolta. 
[More on BBC News]

Ajánlott videó

Olvasói sztorik