Belföld

Keményen bírálják a rendőrséget

Tragikomédia és dráma. Juhász Gábor szocialista képviselő szerint e két szóval jellemezhető az a tevékenység, amelyet az ORFK az elmúlt években a kábítószer-bűnözés visszaszorítása érdekében folytatott. A rendészeti bizottság ülésén több kormánypárti honatya is keményen bírálta a rendőrséget.

Az Országgyűlés rendészeti bizottsága csütörtökön a magyarországi kábítószer-helyzetről hallgatta meg a rendőrség, a vám- és pénzügyőrség, valamint a Legfőbb Ügyészség képviselőit.

Lázár János dandártábornok, az ORFK bűnügyi főigazgató-helyettese elmondta: az elmúlt öt évben az ötszörösére nőtt a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények és az eljárás alá vont személyek száma. A tavalyi 36-tal szemben azonban az idén, december 10-ig, “csak” 17 túladagolásos halálesetről értesült a rendőrség. Lázár alkalmasnak tartja a rendőrség szervezeti struktúráját a kábítószer-bűnözés elleni hatékony fellépésre, bár elismerte, hogy a létszám és a technikai felszereltség hagy kívánnivalót maga után. Bejelentette, hogy az ORFK a központi kábítószer-ellenes egység létszámát a jelenlegi háromszorosára, mintegy 60 főre készül növelni. Bencze József vezérőrnagy, a VPOP rendészeti főigazgatója arról beszélt, hogy az elmúlt hét évben a vámosok 1400 alkalommal foglaltak le kábítószert a határátkelőhelyeken, összesen mintegy 7400 kilogrammot. A tábornok rámutatott: a magyar vámőrség által lefoglalt kábítószer több mint 90 százalékát nem hazai piacra szánták. Hazánk uniós csatlakozása után azonban várhatóan megváltoznak a csempészek szállítási útvonalai, és így könnyebben juthatnak az országba a nyugat-európai droglaborokban előállított szintetikus kábítószerek.

Lajtár István, a Legfőbb Ügyészség osztályvezetője arra mutatott rá, hogy az elmúlt hat évben a tízszeresére növekedett a fiatalok aránya a drogfogyasztók körében. Szerinte a hatóságok jól dolgoznak, amit jelez a felderítések számának folyamatos növekedése is. Később egy képviselői kérdésre válaszolva elmondta: döntően nem a nyomozó hatóságokon múlik, hogy olykor két év is eltelik a nyomozás kezdete és a jogerős ítélet kimondása között.
[Népszabadság]

Ajánlott videó

Olvasói sztorik